A Doridea letisztult és játékosan elegáns ékszereibe első látásra beleszerettem. A márka tervezője, Márkus Dóra még a MOME textiltervező szakán kezdett el kísérletezni a hétköznapi anyagokkal, a szokatlan párosításokból pedig egyedi, különleges stílus született. A textiltekercsek ötlete adta meg az indítógázt, majd szép sorjában jött a kötél, a bőr és a papír felhasználásának gondolata, melyek harmonikus elegyéből összeállt a kifinomult, mégis karakteres Doridea-dizájn.

A korábbi útkereső fázisok után idén három, egységes minikollekcióval debütált a márka: a natúr és kék színeket beemelő Pure Shore, a romantikus Pastel Wave, illetve a puritán eleganciát sugalló Golden Stone hangulatát és alapanyagait egyaránt a természet inspirálta. A kollekció összes mintadarabját itt tekintheted meg: olyan ékszercsodákra bukkanhatsz, melyek visszafogottak ugyan, mégis az öltözék feltűnő kiegészítői lehetnek. A legegyszerűbb, atlétás szerelést is nőiessé és elegánssá teheted velük.

  • Megosztás:
hirdetés