Ismét egy megosztó trend begyűrűzéséről számolhatunk be nektek, melyet régi ismerősként köszönthetnek azok, akik még visszaemlékeznek a nyolcvanas-kilencvenes évekre. Akkoriban hihetetlen méreteket öltött a batikolási láz, vagyis nem késztermékként vonult be a divatba a festett minta, hanem a fiatalok többsége otthon, saját kezűleg próbálta meg elkészíteni lázadó gúnyáját. Ezért többnyire az anyaszomorító jelzővel került be a köztudatba, az iskolában például büntetés járt érte, ha valaki ilyen hippi cuccban jelent meg az órákon.
Na, de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen annak idején a hippi kommunák indították útjára ezt a divatot, akik saját maguk készítették el szivárványszínű ruháikat, valamikor a hatvanas években. Kíváncsi lennék, hogy a Woodstock fesztivál egy négyzetméterére hány batikolt minta jutott. Később – a hippik háborúellenes tüntetései kapcsán – a béke szimbólumaként írta be magát az emlékezetbe a batikolt minta, mely pólókra és zászlókra is rákerült.
Bár nálunk népi hagyományként tisztelt a kelmefestés, a kilencvenes években tetőző trend már rég nem erről szólt. A batikolás a rockos irányzatokban úgyszintén helyet kapott, foltos ruházatukkal pedig a szülőket kívánták sokkolni a fiatalok. Nem is tudom, hány karácsonyra kapott ruhanemű végezhette a kelmefestő házi laborokban.
Mivel az eredeti, viasszal és anyagcsomózással történő batikolásnak csak kevesen voltak szakértői, a kevésbé kreatívak inkább az egyszerűbb, hipós eljárást alkalmazták, vagyis megcsomózták, összegyűrték az anyagot, majd hipós vízbe mártogatták, míg foltos nem lett. Ma már többnyire digitális nyomással készülnek a batikolt hatású anyagok, illetve az elegáns, nőies divatirányzatokban éppúgy felbukkannak, mint a vagány, lázadó trendekben. Te bevállalod idén?