Telt alakon az enyhén bővülő szárú és az egyenes vonalú rövidnadrág, illetve bermuda mutat igazán előnyösen, ezzel a néhány apró lépésből álló finomhangolással pedig azt is könnyedén elérheted, hogy szuper nőies és harmonikus legyen az összkép.

hirdetés

A térdet takaró bermudák viselésétől a legtöbb nő ódzkodik, azt gondolván, hogy az efféle fazonok túlságosan sportosak, lezserek és erősen rövidítik a lábakat. Van ebben némi igazság, de az idei kínálatot látva a bermudák korábbi típusait el is felejthetjük, hiszen zömében nőies, elegáns kialakítású darabok sorakoznak a felhozatalban, melyek között bőven akad élére vasalt, magasított derekú és az alakot finoman követő verzió.

Arányos, nőies telt alakon csodásan mutat egy ilyen fazonú rövidnadrág, ami nem csak a nyaraláshoz passzoló viseletekben, hanem a mindennapi, munkahelyi szettekben éppúgy megtalálja a helyét. Ám a megfelelő fazonválasztáson túl még akad pár dolog, amellyel nőiesebbé, stílusosabbá és tökéletesen összehangolttá teheted a rövidnadrágos nyári öltözékedet.

Telt alakon így a legnőiesebb a rövidnadrág: ezt tedd, hogy tökéletes legyen az összkép

Camilla Furtado molett nőknek szóló márkáknak modellkedik, emellett hasznos öltözködési tanácsokkal látja el követőtáborát a közösségi média nyilvános platformjain. Testmagasságát és testsúlyát sem titkolja, támpont gyanánt mindig feltünteti divat- és stílustippjei mellett: 163 centiméter magas és 93 kilogramm.

Arányosan telt alakkal rendelkezik, a csípője épp csak egy picivel szélesebb a vállvonalánál, így a homokóraalkatok számára meghatározott, klasszikus öltözködési tippeket alkalmazza. Karcsú derekát mindig kiemeli a szettek összeállításakor, és gondosan ügyel arra, hogy az alaknyújtó optikai hatások is érvényesülni tudjanak nőies öltözékeiben.

Sokan tévesen úgy gondolják, hogyha van egy kis pocakjuk és combban, csípőben erősebbek, akkor ezeket a területeket minden esetben el kell rejteniük, ezért hosszított, bővebb pólót választanak, amit ráhúznak a rövidnadrágra, hogy takarásba kerüljön az említett testtájék.

Pedig ezzel a lépéssel csak azt érik el, hogy aránytalannak fog tűnni a sziluett, a lábak hossza optikailag rövidül, a felsőtest pedig megfelelő tagolás nélkül zömökebbnek látszik. A blogger jól szemlélteti videójában, hogy nem csak a megfelelő fazonválasztás fontos, hanem az összekombinált ruhadarabok előnyös viselése éppúgy sokat számít.

Telt alakon kifejezetten nőiesen mutat az enyhén magasított derekú, derékpasszal ellátott rövidnadrág, melynek hossza a térd vonaláig ér. Camilla egyenes vonalú fazont választott, mely nyújtja a lábakat, erre pedig rásegít a nadrág semleges nude árnyalata is, ami közel áll a lábak tónusához. Így nincs erős kontraszt a szélesebb területeken, amely megtörné a test hosszanti vonalát.

A feltűnőbb színkontrasztot a derékvonalánál helyezte el, ott találkozik a felső sötétebb és a bermuda világosabb árnyalata, ami azért szerencsés, mert a karcsú derék hangsúlyozását szolgálja. Bár minimális, alig látható eltérés van a váll- és csípővonal között, a blogger nagyon ad az arányok kiegyenlítésére, ezért csapott vállait pillangószabású ujjakkal ellensúlyozza, így a vállvonal és a csípő szélessége egyensúlyba kerül. Ez azért előnyös megoldás, mert így optikailag még kesekenyebbnek tűnik a derék.

A harmonikusan összeállított szettet nőies és előnyös részletekkel koronázza meg a blogger. A cipő és a nadrág színénél épp csak leheletnyivel sötétebb öv tovább fokozza a derékvonal kiemelését a finom kontraszttal, a hegyes orrú, testszínű lábbeli pedig optikailag nyújtja a lábakat, így nem szükséges kifejezetten magas sarkakon egyensúlyozni.

Végül látványos ékszerekkel dobja fel a letisztult összképet, melyek nem csupán nőiesebbé és elegánsabbá varázsolják a mindennapi szettet, hanem egy kis vibrálást csempésznek bele azáltal, hogy megtörik a rokonszínekből álló paletta semleges összhatását.

Bár csak apró lépésekből áll a finomhangolás, rengeteget nyom a latban, hiszen így sokkal nőiesebb és előnyösebb viselet lehet a rövidnadrág.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés