A farmerdivatot évek óta a bővebb fazonok uralják. A mamafarmer, a baggy és a trapéz egyre nagyobb szeletet foglal el a trendek között. Ám idén meglehetősen széles skálán mozognak a szabások, így a feszesebb, szűk szárú farmer sem került ki teljesen a reflektorfényből, tavasszal pedig a legnőiesebb összeállításokban is helyet kaphat.
A nagy márkák egymás után élesztették fel a nyolcvanas-kilencvenes évek irányzatait, ami globális hatást gyakorolt a divatra. A válltömés és a nadrágkosztümök mellett megjelentek a mamafarmerek és a baggy fazonok, melyek kifejezetten lazává teszik a megjelenést. Ezek a nadrágok elsőre nem sok nőiességet tartogatnak magukban, ám megfelelő darabokkal variálva nem lehetetlen a csinos megjelenés.
Ám a tervezők nem álltak meg a kicsit bővebb fazonoknál, mivel rengeteg oversize nadrágot dobtak piacra, melyeket már egyre nehezebb csinosan viselni. Az efféle darabok esetében kiemelt szerep jut a felsőrésznek és természetesen a cipőnek. A túlméretezett kabátok sem jöhetnek szóba, hiszen ilyen kombinációban már kifejezetten slampossá teszik az összképet. Ezzel szemben egy szűk szárú farmer szépen kiemeli a derekat, és jól mutat szinte bármivel.
Elegáns és sportos szettben is jól mutat a szűk szárú farmer
Az alakkövető fazon legnagyobb előnye, hogy letisztult formában könnyen bekerülhetnek az irodai öltözködésbe. Egy blúzzal vagy blézerrel kiegészítve igazán nőies lesz a megjelenés. Nem muszáj magassarkút venned, lapos talpú derbycipővel vagy edzőcipővel ugyanúgy sikkes lesz az összhang.
A szűk szárú nadrág szépen ellensúlyozza az oversize ingek és kabátok lezser anyagtöbbletét. Ha pedig magas derekú fazont választasz, akkor a karcsú sziluett sem vész el, hanem nagyobb hangsúlyt kap az öltözékben. Már egy ilyen egyszerű összeállítás is sikkes hatást kelt, pláne, ha vidám, élénk színű kiegészítőkkel dobod fel.
Tavasszal sem kell feltétlenül túlbonyolítani a dolgokat, a világos nadrágok remekül mutatnak bézs vagy fehér darabokkal. Egy kötött pulóver, dzseki vagy blézer egyaránt nagyszerű választás lehet, a stílusodtól és az alkalomtól függ, hogy melyikre teszed le a voksod.
A szűk szárú fazon egyik nagy előnye, hogy a lábszárra feszülő csizmákba is könnyedén betűrhető a nadrág. Vagány dzsekivel remek lesz az összkép.
Lezserebb stílusban is elsütheted edzőcipővel, ám egy ballonkabáttal szépen ellensúlyozhatod a lazaságot. Így a szett igazán nőies, mégis modern lesz.
Sokkal elegánsabb összeállítást kapsz, ha egy blézerrel, övvel variálod a farmert. Az efféle ruhadarabok sokat finomítanak a nadrág lazaságán. Magas sarkú cipővel pedig még tovább fokozhatod az utcai eleganciát.
A farmer farmerral az egyik legütősebb kombináció a szezonban. Ha nem szereted a szoknyát, de nőiesre akarod venni a figurát, akkor válassz egy szűk szárú nadrágot, amit kedvedre variálhatsz ingekkel, csinosabb dzsekikkel.
Kiemelt kép: Streetstyleshooters / Getty Images.
Képek a cikkben: Streetstyleshooters, Jeremy Moeller, Christian Vierig, Edward Berthelot / Getty Images.