A színblokkos öltözék alacsony termetű nők számára éppúgy előnyös lehet, főként az árnyalatok és a fazonok megválasztásán múlik a mutatós összkép, amely nem nyomja össze optikailag a sziluettet.
A színek viseléséről a legtöbb nőnek a nehezen kombinálható élénk, domináns árnyalatok ugranak be elsőként, amelyek nemcsak uralják a megjelenést, hanem nehezen alkalmazkodnak más tónusokhoz, ezáltal könnyedén kaotikussá teszik az összképet, netalán még az alakot is összenyomják, szélesítik vizuálisan.
Én sem nőttem magasra, és bár jól tudom, hogy egy színblokkos öltözék nem feltétlenül harsány és hivalkodó, az alacsony termetű nők számára gyakran mantrázott intelmek jó időre elvették a kedvem az elevenebb, szembetűnőbb tónusok kombinálásától, hiszen valóban logikus tény, hogy a testhosszt keresztben tagoló éles színkontrasztok optikailag képesek megrövidíteni a sziluett hosszanti vonalát. Úgymond széthúzzák az alak körvonalait, magyarán szélesítik azt.
Csak később jöttem rá, hogy nem minden esetben, és ez leginkább az árnyalatok megválasztásán, elhelyezésén, valamint a harmonikus színritmus kialakításán múlik, de az előnyös fazonkombinációk még inkább rásegítenek arra, hogy a szett hosszában, és ne széltében vezesse a tekintetet.
Aimee Song amerikai divatblogger és divattervező nemrég tökéletes példát mutatott erre, az újra fellendült color blocking öltözködési trendet követve egyszerű, mégis ízlésesen színes összeállításban jelent meg Párizsban. Nyugodt, letisztult színharmóniára törekedett, ami mégis vonzza a tekintetet!
Színblokkos öltözék előnyösen: alacsony termetű nők számára így lehet optimalizálni
A színblokkos öltözködés bárkinek jól állhat, de érdemes mindig személyre szabni az alapjait, hiszen egyeseknek a hideg árnyalatok összjátéka, míg másoknak a vibráló vagy a meleg tónusok egyvelege áll jól. A fazonok kiválasztásán szintén sok múlik, az alkati adottságokat mindenképp érdemes figyelembe venni, hiszen azok a területek, amelyekre a színkontraszt kerül, nagyobb hangsúlyt kapnak, ezáltal feltűnőbbek.
Képek: Edward Berthelot/Getty Images.
Aimee Song egyszerű, letisztult szabásvonalú darabokat boronált össze, amelyek kiegyensúlyozottan tagolják az alakot. Átlátható, rendezett, harmonikus az összkép, ami a nyugodt színritmuson kívül az alaknyújtó, egyenes vonalvezetéseknek, valamint a mértéktartó színhasználatnak köszönhető. Noha a hetvenes évek irányzatára reflektáló mintázatot is tartalmaz az öltözéke, mégsem kaotikus vagy túlzottan bohém a megjelenése, a finom összhang dominál a szettjében.
A vezérszín, a nyugodt mélykék több apró részletben is visszaköszön, ezáltal úgymond összefogja, keretbe helyezi a képet. Társárnyalata a bordó, amely rokona a kéknek, hiszen bizonyos arányban tartalmazza. A kék és a vörös nászából született bordó mellett tökéletesen mutat az élénkvörös, ha nem domináns vezérként, hanem mellékszereplőként jelenik meg az öltözékben. Akár egy kis fűszer, megízesíti, izgalmasabbá teszi a szerelést, viszont nem bontja meg a harmóniát.
A hetvenes éveket megidéző összeállításban a hatalmas, színes minta sem tűnik harsánynak, a kabát hossza és egyenes szabása szintén hozzájárul ahhoz, hogy a test hosszanti vonala előnyös tagolást kapjon. A bordó és a kék párosa alkotja az alapját ennek a színblokkos öltözéknek, amelyek egymás mellé helyezve nem képeznek éles kontrasztot. Hasonló fényerővel bírnak, hiszen mindkettő mélyebb tónus, ráadásul a bordó kéket is tartalmaz.
A nőies összhangot csak tovább fokozza az előnyös fazonkombináció. Az élére vasalt, magas derekú, enyhén trapézszabású nadrág alaknyújtó hatása egyértelmű, az üde színfoltként alkalmazott kabát pedig szintén felfelé húzza a tekintetet egyenes vonalaival.
A divatblogger ügyelt arra, hogy ne legyen túl sok apró részlet, hanem az öltözék egységes képet alkosson, ezáltal ne terelje össze-vissza a figyelmet. Visszafogott kiegészítőket választott, melyek közül a hegyes orrú, magas sarkú bordó cipő nem csupán belesimul az outfitbe, hanem hozzájárul az alaknyújtó hatáshoz.
Az egyszerűség ebben az esetben tényleg szemet gyönyörködtet, a mintás kabát így zavaró tényezők nélkül tud fókuszpontként működni a szettben, anélkül, hogy széthúzná, vagyis szélesítené a sziluettet.
A színblokkos öltözék tehát nem feltétlenül ellensége az alaknak, alacsony nők számára éppúgy előnyös és elegáns választás lehet. A bordó és a kék árnyalatai továbbra is népszerűek a divatszínek között, friss, üde kombinációba helyezve tavasszal és nyáron sem kell lemondani róluk.
Kiemelt kép: Edward Berthelot/Getty Images.
Cikkfotók: Edward Berthelot/Getty Images.