A melldomborító trükközés ma már nem azt jelenti, mint az elmúlt években. Ideje elfelejteni azokat a kényelmetlen melltartókat, melyek a kis ciciket felpolcolják az ember nyakáig.

A push up melltartó persze most sem tilos, de idén a fehérneműdivat is sokkal inkább a természetességre törekszik. Az agyondrótozott, vastag, levegőtlen párnákkal ellátott cicifixek már a múltéi, és nem is az a cél, hogy a kis kebleket két-három mérettel nagyobbnak mutassuk.

A szép, formás dekoltázs már önmagában is figyelemfelkeltő, ezért nem szükséges kibuggyanásig feltolni a melleket: egyrészt, a természetellenes megoldások mindig kényelmetlenek, olyan pózba terelik a domborulatokat, ami nem egészséges, másrészt az erőltetett látvány nem szép, többnyire csak nevetséges.

A most divatos melltartók a legkevésbé sem kényszerzubbonyok, ráadásul úgy formálják a melleket, hogy teljesen természetes hatást keltenek. Kis cicikre gyönyörű balconette és bralette fazonú kreációkat tartogat a kínálat, és olyan megoldások is akadnak, melyek finoman, oldalról támasztják meg a kebleket, de nem nyomják, terelik össze a gömbölyded idomokat. Épp csak leheletnyi hangsúlyt adnak a dekoltázsnak, ami még nem hat közönségesen, és persze a mellek alakján is javítanak.

Az őszi-téli fehérneműk színvilágukban és hangulatukban egyaránt hozzák a természetességet. A legtöbb divatcégre nagy hatást gyakorolt az erdő őszi nyugalma, ezért több melltartó-kollekcióban visszaköszönnek a falevelek mélybordó, illetve a dércsípte bogyók kékes árnyalatai.

A széles kínálatban már a karácsonyi darabokat is megtalálod, melyek csipkések, bársonyosak, illetve a burgundi, a fekete vagy a vörös árnyalatokat vonultatják fel. Az anyagok puhák, kényelmesek, légáteresztőek, és elképesztően finom, nőies hatást keltenek.

  • Megosztás:
hirdetés