Az övtáska a kilencvenes évek egyik legvitatottabb slágerdarabja volt, sokan ki nem állhatták az akkor még inkább sportos, ízléstelen kreációt, amit gyakran csak gúnynevén, hasitasiként emlegettek. Mára ismét hatalmas trenddé nőtte ki magát ezeknek a megosztó kiegészítőknek a viselése, ám kissé más formában tértek vissza a divatba.
Az övtáska igazán praktikus, efelől semmi kétség, hiszen nincs is kényelmesebb megoldás annál, mint hogy az értékeink hozzánk vannak láncolva, ráadásul minden kézre esik benne. A kilencvenes években pont ezért szerették olyannyira, a családi túrák és hétvégi kirándulások alapvető kiegészítője volt a susogós melegítő mellett. Persze ezek a darabok mindenféle színben pompáztak, feltűnőnek és sok esetben esetlenül ormótlanok voltak, nem igazán lehetett rájuk sütni a sikkes jelzőt.
Mára azonban teljesen más formát öltöttek, küllemükben és viselésükben egyaránt jelentős változások történtek. Bár vannak bizonyos fazonok, amelyek megtartották a régi övtáska lezser stílusát, a legtöbb dizájn teljesen eltér az eredeti verziótól.
Nem csak a felcsatolható táska megjelenése változott meg, manapság ugyanis már kicsit sem trendi a csípő vonalában hordani. Félvállon, a felsőtesten átdobva, vagy akár a derékra felcsatolva egyaránt sikkes megjelenést kölcsönöz.
Sportos szettekhez még mindig alapvető kiegészítő
A sportosabb öltözékekhez még mindig alapvető kiegészítőnek számít az övtáska, a maga eredeti, kissé slampos formájában. Persze már nem a csípőn hordva, inkább keresztben, lazán átdobva sikkes igazán.
Ahogy a sportos ruházatokból, úgy az övtáskából is készülnek nőiesebb, kifinomultabb verziók. Egy csinosabb, trendi szetthez már a modern változat dukál!
Némelyik övtáska megidézi a tipikus, ’90-es évekbeli stílust
A kilencvenes években az volt csak igazán menő, aki magán viselte kedvenc csapata, együttese logóját. Úgy tűnik, ez ismét oltári sikkessé kezd válni, így egy stílusos hastáska garantáltan feldobja a szettet. Elegendő csupán hanyagul, a fél vállra feldobni a múltbéli trendet idéző darabot, az összkép igazán hatásos lesz!
Elegáns anyagból is készülhet övtáska
Manapság a legtöbb övtáska már elegánsabb, nőiesebb formában jelenik meg, köszönhetően annak, hogy gyakran bőrből készítik őket. Ezek sokkal inkább hajaznak egy rendes, tipp-topp kistáskára, mint egy retró hasitasira, csak felcsatolható verzióban. Különösen csinos, előnyös kiegészítő válik belőlük, ha a derék területére kerülnek fel, hiszen így karcsúsító övként éppúgy funkcionálnak.
Akár szoknyával is viselhetők ezek a divatos darabok, ugyanis elképesztően kifinomult külsővel rendelkezhetnek. Amellett, hogy hihetetlenül feldobják a szettet, roppant kényelmes megoldásnak bizonyulnak.
Formabontó stílusok is megjelentek
A tipikus övtáskafazon mára a kézitáska-verzióval jelentősen átalakult, ám egészen formabontó változatok is megjelentek a piacon. A hastáska formája gyakorlatilag már bármilyen lehet, ennek csupán a kreativitás szab határt. Ezek még inkább modern, újszerű megjelenést kölcsönöznek.
Az övtáska ilyen aprócska is lehet
Ahogy szinte minden visszatérő trend esetén, úgy az övtáskával is megesett, hogy értelmetlen verziókat formáltak belőle. Ezek az apró kreációk már nem a funkciójuk miatt kerülnek bele a szettbe, hiszen gyakorlatilag még egy mai okostelefon sem fér el bennük. Szó se róla, kifejezetten jól mutatnak egy elegánsabb összeállítás részeként, mégis értelmezhetetlenek.
Követi a trendeket
A fémhatású holmik elképesztően divatosak idén, csakúgy, mint az állatmintás kiegészítők. Egy vagány, trendi övtáska pedig már bármilyen mintában, anyagban elkészülhet, határ a csillagos ég. Egy alapdarabokból álló szettet is sikkessé varázsol egy trendi motívummal ellátott darab.
Kiemelt kép: Edward Berthelot/Getty Images.
Cikk képei: Streetstyleshooters, Edward Berthelot, Christian Vierig, Edward Berthelot, Valentina Frugiuele, Jeremy Moeller/Getty Images.