Az őszi csizmadivat elképesztően izgalmas repertoárral jelentkezik idén, a retró hangulatú fazonok mellett a nőies és a vagány daraboknak éppúgy szorít egy kis helyet a listán. Ezek a lábbelik teszik extrává és igazán stílusossá a megjelenést a hűvös átmeneti szezonban.

hirdetés

Az őszi csizmadivat legütősebb fazonjai

Bár ősz elején még simán előfordul, hogy szandálban flangálunk az utcán, ahogy telnek a hetek, az időjárás egyre inkább a hűvös, komor és borús arcát mutatja. Ilyenkor előkerülhetnek a szekrényből a rég nem látott csizmák, amelyek egy kicsit ősziesebb hangulatot teremtenek a hétköznapi szettekben.

Bár a tavalyi fazonok jórészt megőrizték népszerűségüket, az idei repertoár sokkalta izgalmasabbnak és változatosabbnak bizonyul. A nőies csizmák mellett a vagány és retró stílusok éppúgy kiharcolják maguknak a reflektorfényt, ráadásul a merész stílusmixek térhódításával még az elegáns, visszafogott összeállításokban is megállják a helyüket.

A képgalériában megnézheted, hogy mely fazonok tarolnak az őszi szezonban. A lista elképesztően izgalmasra sikerült, a szakértők szerint roppant változatosan viselhetjük ezeket a csizmatípusokat. Akármelyik stílusból szemezgetsz, tökéletesen felturbózhatod a már megunt, hétköznapi összeállításaidat is!

 

A szezon legnagyobb meglepetését egyértelműen a motoros csizmák visszatérése okozta. A csatos, kissé markáns és vagány fazonok alapvetően a rocker stílusra hajaznak, azonban a nőies, elegánsabb szettekben igazi stílusfűszerként működnek. Nem kell megijedni a feltűnőbb, vaskosabb verzióktól sem, egy jól eltalált összeállításban zseniálisan mutatnak!

Az őszi divat nagyon felkapta most az állatmintákat, a trend pedig értelemszerűen a csizmákat sem kerülte el. Leginkább a kígyómintás darabok kerülnek most előtérbe, de a zebracsíkok és leopárdpöttyök legalább olyan népszerűek.

Ami látványos változást jelent az eddigi évekhez képest, hogy a kerek orrú csizmákat szép lassan a hegyesedő, keskenyedő fazonok váltják. Ennek a divat hullámzása mellett praktikai oka van. A széles szárú nadrágok olyannyira stabil lábakon állnak a trendeket illetően, hogy valószínűleg még hosszú évekig nem adják vissza a vezetést a testhezálló daraboknak.

A lezserebb szabások mellett azonban a hegyesebb orrú csizmák sokkal előnyösebben és csinosabban mutatnak, így aztán nem meglepő, hogy az efféle fazonok lesznek a legkapósabbak idén.

Kiemelt kép: Edward Berthelot/Getty Images.

Galéria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés