Az öltözködés során sok nő számára gondot jelent a hasi zsírpárna, hiszen bőven akadnak olyan nyári fazonok, amelyek hangsúlyba helyezik az elfedni kívánt területet. Ha jó a ruhaméret, mégis itt-ott bevág a szabás, érdemes más fazonkombinációkkal próbát tenni.

hirdetés

Bár a nyári öltözködés egyszerűnek tűnik, mert nem kell több réteg ruhát összekombinálni, a lengébb anyagok és a nőiesebb fazonok gyakran feladják a leckét, hiszen előfordul, hogy kíméletlenül felhívják a figyelmet a hasi zsírpárna területére.

Kevés olyan nő akad, aki még soha életében nem találkozott a hasfal alján megtelepedő zsírpárnákkal, ugyanis a kidomborodó pocak nem csupán a telt alakra lehet jellemző. Normál, sőt vékony testalkat esetében éppúgy előfordulhat, hogy testmozgás híján felpuhul, párnásabb lesz a hastájék.

A kisebb kiálló pocakról nyilvánvalóan könnyebb elterelni a hangsúlyt különféle öltözködési trükkökkel. A trükközés nem is annyira megfelelő szó erre, mivel nem kell mást tenni, mint megtalálni a megfelelő fazonokat, melyek egyszerűen teszik a dolgukat, avagy nem emelik ki a pocakot, mégsem rejtik el az alakot teljes egészében.

Karcsúsító öltözködés: így nem kerül középpontba a hasi zsírpárna

Ezek a divatbloggerek tökéletesen rávilágítanak arra, milyen sokat számít a jó fazonválasztás, és hogy az is lényeges, mit mivel kombinál az ember. Hova esik a fókuszpont? Mit hangsúlyoz a ruha? Hogyan lehet kiemelni a derékvonalat a has hangsúlyozása nélkül?

Testhezálló ruha helyett átlapolt kreáció

A tubusszabású ruhák tényleg ráfeszülnek a testre, és anyaguknak köszönhetően hiába rugalmasak, bizony itt-ott bevágnak, kirajzolva a hurkácskákat. A karcsú, nőies sziluettet is megbonthatják a fazon által felszorított hepehupák, ebben az esetben pedig érdemes más ruhakialakítás után nézni.

Nem kell rögtön a zsákszabás után nyúlni, bátran lehet hangsúlyozni a derékívet egy lengébb átlapolt kreációval. Bár a lágyabb, finomabb anyagok is képesek hangsúlyt helyezni a kiálló pocakra, az átlapolt, rafináltan ráncolt ruhaszabás nem engedi érvényre jutni ezt a tulajdonságukat.

Takarásba helyezi a kidomborodó hasat, miközben a karcsú derekat megmutatja. A lágyabb szabás előnye, hogy nem vág be sehol, nem emeli ki a hurkácskákat, úgymond hízelgően hívja fel a figyelmet a nőies sziluettre.

A magas derekú szoknya sem előnytelen a megfelelő felsővel kombinálva

A kötött, horgolt szoknyák, sőt a magas derekú, hosszú szoknyafazonok egyaránt divatosak idén, és nem csak ősszel kerülhetnek előtérbe. Ám való igaz, az efféle szoknyatípusok hajlamosak szélesebbnek mutatni a sziluettet, ami akkor igazán látványos, ha egyébként sem tagolja karcsú derékív a törzset.

A midiszoknya ebben az esetben még inkább összenyomhatja, tömörítheti az alakot optikailag, de ettől még nem muszáj lemondani róla. A videóban látható, hogy szűk felsőkkel kombinálva nem igazán előnyös, viszont egy lazán betűrt, lenge inggel összeboronálva csodásan mutat, amire a finom színritmus ugyancsak rásegít.

Bár a derékvonalon van a fókuszpont, így az hangsúlyosabb lett, a kiálló pocak mégsem látványos, ami az arányok kiegyenlítésének köszönhető. Az alkati adottságoknak megfelelő testtagolás a tudatos öltözködés módszere, ezt elsajátítva elkerülhető a hasi zsírpárna kiemelése.

Előnyös fazonok

A tudatos öltözködés azt is jelenti, hogy az ember tisztában van azzal, mely fazonok előnyösek számára. A ruhapróba során szerzett negatív tapasztalatok természetesen sokakat elkedvetlenítenek, de a rossz fazonválasztás valójában segítségünkre lehet abban, hogy fejlődjön a szűrőnk, vagyis könnyebben megtaláljuk a számunkra előnyös szabásokat.

A blogger ugyanaz, mégis bizonyos szettekben laposabbnak tűnik a hasa, amit megfelelő fazonpárosításokkal ért el. Az első videóból egyértelműen kitűnik, hogy az általa felpróbált darabok nem igazán passzolnak az alakjához. Nem az alakjával van baj, csupán az öltözékét kellett jobban átgondolni.

A második videóban olyan szetteket mutat be, melyek éppúgy divatosak és nőiesek, ugyanakkor előnyösen hangsúlyozzák a vonalait. A legtöbb kreáció nem szorítja háttérbe a nőies alakot, csupán a hastájékról tereli el a figyelmet. A pocaknál ráncolt szoknyaszabás, a derékvonal területére helyezett színkontraszt, az A vonalú nadrág derekánál megkötött ing egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy karcsúbbnak tűnjön a sziluett.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés