Az öltözködés jelentősen befolyásolja azt, hogy mely testterületek kapnak nagyobb hangsúlyt, a tudatos fazonválasztással pedig az is elérhető, hogy arányosabb legyen a sziluett, például a csípő ne tűnjön szélesebbnek a vállvonalnál. Nem kell elrejteni az alakot, ezek a tippek segíthetnek a nőies, előnyös szettek kialakításában.

hirdetés

A tudatos öltözködés nem csupán a vásárlási szokásokat foglalja magába, az előnyös fazonok kiválasztása és összepasszítása éppúgy a folyamat része. Míg régen bevett szokás volt, hogy a kiemelni kívánt testtájakat feltűnő részletekkel hangsúlyozták, a zavarónak vélt területeket pedig sokat takaró, bő szabású ruhadarabokkal rejtegették, ma már egészen más elveket követ a fazonok segítségére támaszkodó optikai alakformálás.

Az öltözködés során kedved szerint játszhatsz a szabásrészletekkel, mintákkal, színekkel, anyagokkal, bizonyos trükkök alkalmazásával például keskenyebbnek tűnhet a csípő, a derékvonal pedig karcsúbbnak hat.

A kerekded, hangsúlyos csípő ugyan a legkevésbé sem ellensége a nőiességnek, sőt, kifejezetten vonzó, tehát kár lenne rejtegetni, ám sokakat zavar például, ha a felsőtest arányaihoz képest a csípővonal látványosan kiugró, vagyis nagyobb a vállszélességnél. Leginkább a körtealkatú nőkre jellemzők ezek a testarányok, de az alábbi slankító tippeket nem csak ők alkalmazhatják.

A jó fazonválasztás a tudatos öltözködés alapja: 4 tipp, hogyan lehet keskenyebb a csípő

Az öltözködés során számos lehetőség adódik arra, hogy eltereljük a hangsúlyt egyik-másik testterületről, például a csípő és a combok vonaláról. Ez nem azt jelenti, hogy az alsótesten kizárólag bő szabású, hosszú nadrágot vagy szoknyát viselhet az ember.

Tedd hangsúlyosabbá a vállvonalat, így kisebbnek tűnik a csípő szélessége

Az eltolódott testarányokat könnyedén egyensúlyba hozhatod, ha felülre tereled a hangsúlyt az öltözékeddel. Amennyiben a vállvonalnál szélesebb a csípő, érdemes olyan felsők közül válogatni, amelyek optikailag szélesebbnek mutatják a vállakat.

A pillangóujjú, valamint a puffos váll- és ujjszabású blúzok a vállrészt helyezik hangsúlyba, melynek kiemelésével máris kiegyensúlyozottabbnak tűnnek a körtealkatra jellemző testarányok. Célszerű a derekat is előtérbe helyezni, ezt rövid és karcsúsított felsőkkel egyaránt megteheted.

Amennyiben derékig szűkül a top, a nadrág vagy szoknya pedig derékvonaltól egyenletesen bővül, a homokóraalkat arányosságához fog közelíteni a sziluett.

A szélesítő minták kizárólag a felsőtestre kerüljenek

Használd ki a klasszikus tengerészcsíkos mellényeket, topokat, pólókat, ez a mintázat mindig divatos, de most különösen népszerű a nyári szezonban.

A felsőtestet, különösen a vállvonalat szélesítő minták tökéletesen megfelelnek arra, hogy a csípő ne kapjon nagy hangsúlyt. Amennyiben vízszintes csíkozású felsőt viselsz, nem lesz szembetűnő a csípőszélesség, így bátrabban viselhetsz olyan fazonokat, melyek nem takargatják a nőies vonalaidat.

Nem mindegy, hova kerül a színkontraszt az öltözékben

Az eltérő fényerejű, sötét-világos színek találkozása vonzza a figyelmet, így bárhová kerül az öltözékben a feltűnő kontraszt, azt a területet erősen kihangsúlyozza. A nagyon eltérő árnyalatokkal ugyanez a helyzet. Ezért nem célszerű arra a testtájra helyezni a színkontrasztot, amelyet háttérbe szeretnél helyezni. Amennyiben ez a csípő területe, érdemes minél feljebb, a törzs legkeskenyebb irányába tolni, mondjuk, a derékcsúcsra.

A sötét tónus lehetőleg az alsótesten, a világos árnyalat pedig a felsőtesten legyen. Még egy övvel is rásegíthetsz a derékkarcsúsító összhatásra. Ám nem csak a derék fog keskenyebbnek tűnni, a csípő szélessége ugyancsak kisebbnek hat majd.

Carmen-dekoltázs

A legnőiesebb, legromantikusabb szabások egyike a Carmen-dekoltázs, amely a vállakat szabadon hagyja, többnyire ráncolt, húzott vagy fodros, és gyakran kapcsolódik puffos ujjakhoz.

Az ilyen fazonú ruhák most roppant divatosak, olyanok is akadnak, amelyek követik a test vonalát, de a lefelé A vonalban bővülő megoldások úgyszintén népszerűek.

Széles csípő esetén nem árt élni a nőies Carmen-dekoltázs adta lehetőséggel, hiszen elképesztően kiemeli a nőies kisugárzást és vonzerőt, ugyanakkor előnyösen formálja az alakot. Ez a kivágás abszolút a vállakra tereli a hangsúlyt, optikailag pedig kicsit széthúzza a vállvonalat. Így az alakkövető szabás sem hívja fel túlzottan a figyelmet a csípő szélességére, az arányok kiegyenlítődnek.

Bár most főként nyári szettekkel szemléltettük a tudatos öltözködés alakformáló erejét, a csípő vonalát keskenyítő tippeket minden évszakban alkalmazhatod, hiszen ezek a fazon- és stílusrészletek nem csupán ilyenkor kapnak helyet a kínálatban.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés