Nicole Kidman manapság igyekszik izgalmasabbá varázsolni az elegáns megjelenését, a merész stílus sem áll tőle nagyon távol. A Los Angeles-i premieren úgy tűnt, mintha csak egy kendőt viselne felső gyanánt, amely a nyakába kötve az egész hátát szabadon hagyta.

hirdetés

Nicole Kidman és a merész stílus sokáig nem volt egy lapon említhető, bár a színésznő sohasem ódzkodott a különlegesebb estélyi ruhák viselésétől, sokkal inkább a finom, szolid, előkelő hatást keltő eleganciára fektetett nagy hangsúlyt. Manapság azonban bátrabban próbálkozik a szokatlan fazonokkal, melyek izgalmassá teszik a megjelenését.

Noha korábban sem szégyenlősködött, ha egy-egy ruhafazon jobban kiemelte, megmutatta törékeny alkatát, az a finoman dögös összeállítás, amiben nemrégiben jelent meg a vörös szőnyegen, egy fokkal vadabb volt annál, mint amit tőle megszokhattunk.

A Lioness című sorozat második évadát mutatták be Los Angelesben múlt hét szerdán, a szemlére pedig Nicole Kidman is hivatalos volt, hiszen az alkotásban ő játssza Kaitlyn Meade szerepét. Bár egyesek szerint a színésznő premieren megvillantott öltözéke úgy festett, mintha siettében az éttermi selyemszalvétát kötötte volna a nyakába, szerintünk nemcsak kreatív, hanem stílusos volt a megjelenése. Néha kell egy kis extravagancia, egy csipetnyi újdonság, és igen, ilyen ízléses, ötletes módon is lehet szívdöglesztően nőies egy öltözék. Cseppet sem volt közönséges az összhatás!

Nicole Kidman megízlelte, mennyi lehetőséget rejt az extravagáns, merész stílus

Bár meglehet, hogy férfiszemmel egy ilyen textilsávokból kialakított szoknya pusztán szalagfüggönynek tűnik, de mi, nők pontosan tudjuk, hogy az egyéniségnek átütő, mágneses ereje van. Egy olyan nő pedig, aki magabiztosan tud viselni egy kissé szokatlan, különleges szettet, amiben stílusos összhang uralkodik, bizonyára a legkevésbé sem egysíkú személyiség.

Képek: Steve Granitz/FilmMagic/Getty Images.

 

Nicole Kidman sokakat meggyőzött ruhaválasztásával, és teljesen érthető, hogy miért. A kendőszerű selyemfelső ugyan teljesen szabadon hagyta a hátát, ez a merész részlet kicsit sem csapott át közönséges és erőltetett magamutogatásba. Lágy esésével szépen ellensúlyozta a strukturált szabású szoknyát, mozgalmasságot vitt a modern, szoborszerű vonalvezetésbe.

Nem mellesleg, gyönyörűen kihangsúlyozta a színésznő karcsú alakját, a finom színek összhangja pedig elegáns szintre emelte az összeállítást. Minden részlet összekapcsolódik, egységet, harmóniát teremt, így az extravagáns fazonok játéka cseppet sem hat kirívóan.

Kiemelt kép: Gilbert Flores/Variety/Getty Images.

Képek a cikkben: Steve Granitz/FilmMagic/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés