Színpompás nyarat köszönthetünk idén, gazdag, élénk tónusú palettával, melyből öröm lesz válogatni, és nemcsak a nyaralás idején. Ötletet adunk, milyen árnyalatokat kombinálj!

A nyári divat általában a felszabadult életérzést és az örömteli hangulatot veszi alapul. Ez most sincs másként, ám a korábbiakhoz képest még jobban eltűntek az öltözködésbeli korlátok, illetve felhígultak a szabályok. Színek terén több irányvonal fut, mint eddig bármikor, és tulajdonképpen a stílusod dönti el, hogy a lazúros, finom pasztelltónusokat vagy az élénk, vibráló árnyalatokat részesíted előnyben.

Az év divatszíne ugyan az ultraviola, de ez a kolorit inkább csak a frizura- és sminkdivatban kap hangsúlyt a nyár folyamán. Ha ki kell emelnünk egy-egy tónust, mely abszolút befutó idén, a citrom- és kanárisárga nyerné a versenyt, de tulajdonképpen az összes naplemente-árnyalat narancsos, vöröses, lilás verziója nagy népszerűségnek örvend a nyár palettáján.

Idén a városi forgatagban épp olyan felszabadultan öltözködünk, mint a vízpartokon. A kék tónusoknak szintén nagy jelentőséget tulajdonítanak a trendek, az egészen világos változattól a morózus tengerkékekig.
Ha nyaralni mész, mindenképp csomagolj magadnak sárga és kék ruhadarabokat, melyek csodás harmóniát teremtenek együtt. A tüzes narancssárgák a fuksziával és a rózsaszínnel egyaránt barátságot köthetnek. Az idei mottó a bátorság: merj színes egyéniség lenni!

  • Megosztás:
hirdetés