A farmernadrágok széles választékát vonultatja fel a nyár végi és az őszi kínálat, így 50 év felett sem lehetetlen olyan fazonokra bukkanni, melyek könnyedén beemelhetők a nőies és trendi szettekbe, illetve a testalkati adottságokhoz is jól passzolnak.

hirdetés

A vezető világmárkák által bemutatott kollekciók idén ősszel is nagy hatást gyakorolnak az utcai divatra, csakúgy, mint minden szezonban. Mivel a kiskereskedelmi divatüzletek ma már kicsit sem zárkóznak el a befolyásos dizájnerek és divatházak által lefektetett stílusesszenciáktól, sokan úgy gondolják, hogy a ruhaválaszték nagy része kizárólag a hosszú lábú, magas modelleken áll jól, akik a kifutókon adnak képet az aktuális trendekről.

Kép: Getty Images.

 

A farmernadrágok választékával kapcsolatban gyakran felmerül a panasz, hogy többnyire a tinédzsereket, fiatalabbakat, illetve a karcsúbb testalkatú nőket célozzák meg a márkák, pedig ez nem feltétlenül igaz, sok üzletben például letisztult, klasszikus fazonok éppúgy akadnak, ugyanakkor a különlegesebb, vagányabb szabásoktól sem kell elzárkózni ötven év felett.

Néha nehéz elképzelni, hogy a divatos bő szárú nadrágok egyes verziói miként mutatnak alacsonyabb, teltebb vagy középméretű, átlagos testalkatú nőkön, így sokan hajlamosak kizárni a látóterükből bizonyos fazonváltozatokat, mondván, hogy úgysem állna jól nekik. Bár az is sokat segít, ha sokféle farmertípust felpróbál az ember, először azonban nem árt eldönteni, melyik passzol igazán a személyes stílushoz és a ruhatár tartalmához.

Az ötven feletti divatbloggerek támogatást és inspirációt nyújthatnak, ha bizonytalan vagy egy-egy farmerfazon esetén.

Összegyűjtöttük a legnépszerűbb nőies darabokat, amiket roppant stílusosan viselnek. Különböző alkatú nőkön nézheted meg a nyár végi és az őszi szezon legdivatosabb farmernadrágjait!

Nőies és divatos farmernadrágok 50 év felett: csinos fazonokat mutatunk

Az őszi-téli kollekciókat felsorakoztató divatbemutatók tükrében már jól látható, hogy bőven lesz miből válogatni a szezonváltás idején. Már nem csupán körvonalazódik, hanem egyre világosabbá válik a tény, hogy a teljesen szűk szárú skinny farmerek eltűnnek a palettáról, ám a sziluettet szépen kirajzoló, testreszabott slim-fit megoldások veszik át a helyüket, így nem kell attól tartani, hogy csak ormótlan, minden irányban lezseren lógó nadrágok uralják majd a kínálatot.

A klasszikus vonalon megmaradnak az egyenes fazonú farmernadrágok, amelyek roppant népszerűek ötven év felett, hiszen sokféle testalkaton jól mutatnak és nőies, letisztult, valamint vagány stílusban egyaránt remekül variálhatóak.

A koptatott, világos verziók mellett ősszel megjelennek a koptatásmentes, sötétkék, grafitszürke, indigókék és fekete farmertípusok, melyek magasított derékvonallal és csípőfazonnal szabva egyaránt bekerülnek az üzletek választékába.

A kilencvenes évek hangulatát újra és újra megidézi a farmerdivat, ezúttal nem csak a mamafarmerek hódítanak, hanem az egyenes, de bő szárú, valamint az enyhén A vonalban bővülő nadrágok ugyancsak népszerűek.

A tavalyi trend folytatásaként ismét megjelennek a felhajtott szárú farmernadrágok, ugyanígy a culotte típusú fazonok sem kerülnek ki a képből, és az alaknyújtó varrással rendelkező darabokat szintén érdemes kihasználni.

Alacsony termet esetén jól mutatnak a slim-fit szabással bíró nadrágok, főként az egyenes vonalvezetésű megoldások, illetve a bokavillantós verziók sem tilosak, ám ebben az esetben érdemes nyújtott, keskeny orrú vagy magas sarkú lábbelit viselni.

Teltebb alakhoz tökéletesen passzolnak a lágyabb esésű A vonalú farmernadrágok, melyek normál derékszabással éppúgy kaphatóak. Míg a csípőszabás szélesíti a csípő vonalát, a magasított derékfazon pedig hajlamos kiadni a nagyobb pockot, a kettő között elhelyezkedő normál derékszabás előnyösebbé teszi az összképet.

Az egyenes szárú slim-fit, de nem egészen szűk farmerek úgyszintén szóba jöhetnek, ám a legcsinosabbak a bővebb szárú egyenes fazonok.

A szárak széles felhajtásával nem árt óvatosan bánni, mert ez a divatos részlet optikailag összenyomhatja a lábak hosszát. Megfelelő öltözködési trükkökkel azonban ellensúlyozni lehet az előnytelen hatást.

A farmerból készült bermudák, overallok, kaprinadrágok éppúgy nagy figyelmet kapnak idén ősszel, ezek a kreációk kortól függetlenül sokoldalúan viselhetőek, stílusosan kombinálhatók.

A többféle kék árnyalatban játszó, foltos és márványkoptatott farmereket a karcsúbb, magasabb hölgyeknek ajánljuk, az egyenes szárú vagy enyhén A vonalban bővülő mintás farmertípusok azonban középméretű és teltebb testalkat esetén is csinosan mutatnak.

A vagány, sátorfazonú farmernadrágok viselése sem korhoz kötött – a divat ugyanis mindenkié -, bőven akadnak olyan szolidabb változatok a nyár végi és az őszi felhozatalban, amelyek ízlésesen, stílusosan variálhatóak ötven év felett.

Kiemelt kép és cikkfotó: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés