Ezek a szettek kifejezetten előnyös hatást keltenek almaalkat esetén. Nem csak a fazon számít, az apró részleteken múlik az összkép.

hirdetés

A ruhavásárlás során a legtöbben nem csupán a divatot és az aktuális trendeket tartják szem előtt, elsődlegesen inkább fazon alapján válogatnak. Természetesen nagyon fontos, hogy az adott szabás passzoljon az alkati adottságokhoz, ám nem feltétlenül ezen áll vagy bukik a csinos összhatás. Az apró részletek éppen olyan fontosak lehetnek. Sőt, pici változtatásokkal még egy alapvetően előnytelen ruha is előnyössé varázsolható.

Ugyanígy azt sem árt végiggondolni, hogy a kiszemelt darabot milyen szettekben tudja majd viselni az ember. A fazonok önmagukban lehetnek csinosak, ám előfordul, hogy egymás mellett már borzalmasan mutatnak és lerombolják a nőies vonalakat, valamint a vonzó kisugárzást. Almaalkat esetén értelemszerűen a hasi tájék az, amire fokozottan ügyelni kell az outfitek összeállításakor. A blogger egyáltalán nem a fazonokra koncentrál, profi stílustrükkökkel teszi előnyössé a megjelenését.

Előnyös szettek almaalkat esetén: nem csak a fazon számít

Egyesek szerint vannak tiltólistás darabok, amelyek almaalkatú hölgyek számára teljes mértékben előnytelenek, ezért mellőzni kell őket a ruhatárból. Ilyenek például a hasra feszülő blúzok, a derékhangsúlyos ruhák és a zsákszerű fazonok is. Nem jó, ha az adott fazon kiemeli a pocakot, vagy szélesnek láttatja a sziluettet. A blogger szerint olyan nincs, hogy tiltólistás, csupán egy kis átalakítás és trükközés kell a csinos, előnyös összhatáshoz.

Mindig igyekszik kiemelni a nőies vonásait, azonban nem a deréktájékra helyezi a hangsúlyt, hiszen almaalkat esetén épp az a legszélesebb. Sokkal inkább a mell alatti területet emeli ki, így formálja a ruhákkal az alakját. Simán felveszi a sokak által mellőzött fazonokat, csak aprócska trükkök segítségével előnyösebbé varázsolja őket.

A zsákruhákra sem mond nemet, egyetlen övvel turbózza fel az összhatást. Nem sokat változtat, a ruha fazonja adott, ám ez a pofonegyszerű trükk máris nőiesebbé és csinosabbá teszi a megjelenését.

Almaalkat esetén sokan alkalmazzák az oversize fazonokat, hiszen az „ápol és eltakar” mondás még mindig él a köztudatban. Ám ezzel  megközelítéssel az a probléma, hogy a hatalmas, túlméretezett cuccok egymással kombinálva nagyon durván szélesítik az alakot, és bár a pocakot valóban eltakarják, a nőies vonalak teljesen elvesznek az óriási ruhák alatt. A blogger simán összeboronálja őket, de mindig figyel arra, hogy valamilyen trükkel karcsúsítsa az öltözékét. Az efféle praktikáknak köszönhetően nemcsak csinosabb, de sokkal stílusosabb is a megjelenése.

Az előnyös, alakkiemelő szettekben egyáltalán nem kell feszengeni, nem kell egész nap behúzott hassal közlekedni. A legfontosabb, hogy az összeállítás minden apró részletében igazodjon az alkati adottságokhoz, a blogger esetében az almaformához. A lezseren elegáns outfitek ugyanúgy lazák maradnak, csak a szuper praktikáknak köszönhetően sokkal nőiesebb és előnyösebb hatást eredményeznek.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés