Tyra Banks imád nosztalgiázni, gyakran mutatja meg, hogyan festett régen a kifutón. Bár azóta sok idő eltelt, a gyönyörű szupermodell továbbra is a reflektorfényben tündököl.
Habár a modellkarrierről sokan azt mondják, hogy abszolút mulandó, több szupermodell is rácáfolt már erre az állításra. Christy Turlington, Naomi Campbell, Cindy Crawford és Linda Evangelista ugyancsak hosszú karrierutat tudhat a magáénak, és még mindig aktív tagjai a divatszakmának, ahogy Tyra Banks sem tűnt el a nyilvánosság elől. A gyönyörű manöken imád nosztalgiázni, gyakran posztol magáról régi képeket és felvételeket, miközben büszkén vállalja, hogy átalakult az évek múlásával. Az arcán aligha látszik az elmúlt harminc év, bár ő maga már felfedezett a bőrén néhány finom ráncot, az alkata azonban látványosan formálódott a kilencvenes, illetve kétezres évek óta.
Tyra Banks régen és most: a gyönyörű modell 50 évesen magabiztos és sugárzó
Tyra Banks a kilencvenes, illetve kétezres évek divatvilágának egyik legmeghatározóbb alakja volt, a kifutón, illetve a divatmagazinok fotóin úgyszintén gyakran mutatkozott. 15 évesen vágott bele a modellkedésbe, karrierje pedig hamar berobbant, nem sokkal később már a legismertebb luxusmárkák bemutatóin találta magát, majd a Victoria’s Secret angyalaként tündökölt. Ő volt az első afroamerikai nő, aki a CQ magazin címlapján szerepelhetett.
A legnevesebb magazinokban bukkant fel, szerepelt a Vogue és a Harper’s Bazaar borítóján, de más neves lapokban is feltűntek a fotói. Többek között olyan márkákkal dolgozott együtt, mint a Chanel, az Oscar de la Renta, az Yves Saint Laurent, a Dior, a Donna Karan, a Valentino és a Givenchy. Mondhatjuk, hogy Tyra Banks igazi álomutat járt be a divatvilágban, karrierje pedig azóta is felfelé ível, ám ma már csak kedvtelésből vállal el egy-egy fotózást, hiszen főként üzletasszonyként, televíziós személyiségként, illetve producerként tevékenykedik.
Mi az a harminc év!
A kilencvenes évek szupermodelljei szinte megállították az időt. Egyikükön sem látszik különösebben az évek múlása, ez alól Tyra Banks sem kivétel. A babaarcú, gyönyörű szupermodell vonásai mit sem változtak az elmúlt időszakban, noha ő maga állítja, hogy felfedezett néhány apró ráncot a szája környékén.
Kép: SGranitz/WireImage/Noam Galai/Getty Images.
Gyakran posztol magáról smink nélküli, természetes fotókat, mellőzve a filtereket. Ötvenévesen legalább tíz évet letagadhatna, az arca jóformán semmit sem változott a karrierje kezdete óta. Ugyanolyan gyönyörű és sugárzó most is, mint amilyen fiatal lányként volt.
Az alkata teljesen átalakult
A gyönyörű szupermodell nagyon szeret nosztalgiázni, gyakran posztol magáról régi fotókat és felvételeket, amelyekről egy törékeny, fiatal lány köszön vissza. Annak idején a divatszakma nem volt olyan elfogadó, mint manapság, Tyra Banks évekkel később számolt be arról, hogy igencsak sokat sanyargatta magát azért, hogy megőrizze gazellaalkatát.
Ma már a tudatos, egészséges életmód híve, de nem fogyókúrázik csak azért, hogy megfeleljen az egykori divatideálnak. Telt idomaival magabiztosabbá vált, az elmúlt években pedig több fotózást is vállalt annak érdekében, hogy más, hasonló cipőben járó nőket biztasson az önelfogadásra. Nem zavarják a pluszkilók, abszolút elégedett nőies vonalaival, s éppen úgy sugárzik a fotókon, ahogy harminc évvel ezelőtt.
Fürdőruhában és fehérneműben is bátran vállalja alakját, így hirdeti a pozitív testkép gondolatát. Habár manapság sokkal elfogadóbb a divatszakma, sokan még mindig küzdenek az ingadozó testsúly és az önbizalomhiány problémájával. Pedig a szépség nem mérhető kilókban, Tyra Banks erre igyekszik felhívni a figyelmet mind a közösségi médiában, mind a divatlapokban.
Más irányt vett a karrierje
Noha manapság is vállal fotózásokat, Tyra Banks alapvetően búcsút intett a szupermodell karriernek és a televíziózás felé fordult. Film-, illetve sorozatszerepeket kapott, de leginkább a műsorvezetésben ért el sikereket. A legnépszerűbb műsora egyértelműen az America’s Next Top Model, vagyis a Topmodell leszek!, amelynek magyar változata, a Next Top Model Hungary március 17-én startolt hazánkban, Ördög Nóra műsorvezetésével.
Kiemelt kép: SGranitz/WireImage/Noam Galai/Getty Images.
Cikkfotók: SGranitz/WireImage/Noam Galai/Getty Images.