A kesztyű után nem nehéz kitalálni, hogy mit is takar valójában az orrtyű, hivatalos nevén az orrmelegítő kiegészítő. Ez nem vicc, tényleg van, aki ilyeneket készít, és el is adja.

Ki az, aki gyerekkorában ne kacérkodott volna az orrtyű gondolatával, és csak úgy viccből nem képzelte még el, hogy milyen is lenne, hogy nézne ki a valóságban? Nos, amíg mi csupán ábrándoztunk róla, valaki meglátta benne a kiaknázatlan üzletet, és megalapította a The Nosewarmer Company nevű céget, mely – ahogy azt az elnevezéséből sejteni lehet – orrmelegítő kiegészítőket gyárt.

Nem kell nagy dologra gondolni, nem holmi melegítőszálas kütyükről van szó, hanem egyszerű, szőrmés, kötött vagy textilből készült, kissé bután és viccesen kinéző orrtakarókról.

Nem tagadjuk, velünk is előfordult már, hogy nagyon fázott az orrunk, de a képeket elnézve, egyelőre szokatlannak érezzük a fejre köthető, orra applikálható kis mütyüröket, akármilyen divatos színeket, mintákat, anyagokat használt fel a cég alapítója, Sally Steel-Jones.

A többféle stílusban és színben legyártott orrtyűk már kaphatóak, egyelőre csak az ötletszerző, brit székhelyű cégnél, kis tételben. Lehet, hogy eljön a nap, amikor sorozatgyártásra kerülnek ezek a kreációk? Mit gondolsz, divatba jöhet az orrmelegítő? Ha jól belegondolunk, egy nagy sál az orrig felhúzva, ugyanezt a célt szolgálhatja.

  • Megosztás:
hirdetés