A brit királyi család hölgytagjai kerülnek a leggyakrabban reflektorfénybe, pedig bőven akadnak még hercegnék, királynék, akik nagyszerűen öltözködnek. A sikkes előkelőségek sorában egyértelműen kitűnik a hollandok királynéja, az 50 éves Máxima, aki mindig szuper elegáns, de nem a modoros, sablonos megjelenés híve.
Máxima királyné Argentínában született, az apja politikus volt. Közgazdaságtant tanult az egyetemen, ám mielőtt beházasodott volna a holland királyi családba, számos területen kipróbálta magát, még tanárként is dolgozott egy ideig. 1999-ben találkozott először Vilmos Sándor holland királlyal, akivel 2002-ben házasodott össze. A királyi párnak három lánya született.
A holland királyné aktívan szerepet vállal az országot érintő kérdésekben. Rengeteg szervezet munkáját segíti, és rendszeresen szót emel bizonyos társadalmi kérdésekben. Gyakran jelenik meg a nyilvánosság előtt, a fontos eseményekről sosem hiányozhat.
Az ötvenéves királyné ruhatára főként elegáns darabokból áll, melyek megfelelnek az öltözködési etikett szabályainak, mégsem elcsépeltek. Az előkelőségek ruhatárában gyakran felbukkannak olyan sablonos elemek, melyek minden kritériumnak megfelelnek, ízlésesek, szépek, mégsem tükröznek semmit a viselőjük stílusából.
Olykor túl modorossá teszik a megjelenést, amiből rögtön kiérződik, hogy kimérten megkreált. Máxima gyűjteményében a klasszikus, királynéktól megszokott ruhadarabok mellett a nadrágkosztümök, a palazzo nadrágok és a fodros blúzok is megtalálhatóak.
Meglehet, kevésbé szigorú öltözködési szabályok kötik meg a stílusát, mint amilyenek Katalin hercegnére vonatkoznak, hiszen Máxima nyitott ruhát egyaránt viselhet, persze ízléses, visszafogott formában. Ám nagyjából hasonló elvek alapján kell összeállítaniuk az öltözéküket, hiszen a holland királyné esetében is alap a midiszoknya és a hosszú ruha, vagy legalább a térdig érő fazon.
Az 50 éves holland királyné mindig feltűnést kelt a megjelenésével
Máxima gyakran visel színes, mintás kreációkat, és igazán stílusos formában variálja a feltűnő tónusú ruhadarabokat. Valóságos gyűjteménye van elegáns kabátokból, emellett a kabátruhákat is szívesen variálja, csakúgy, mint Katalin. A holland királyné stílusa azonban egészen más, sokkal fesztelenebb – már amennyire a szabályok engedik -, és nem csak a jó ízlésről árulkodik.
A kabátkái is mindig vidám színben pompáznak, az egymás mellé társított árnyalatok pedig nagyon jól harmonizálnak a bőrtónusával és a szőkés frizurájával. Ha az alkalom megkívánja, akkor mindig nagyon elegáns a királyné, ám a hétköznapokon legtöbbször csak egyenes szabású nadrágot, csinos blúzt visel. Az efféle összeállításokat általában magassarkúval teszi teljessé.
A klasszikus estélyikhez sem ragaszkodik feltétlenül, nem is olyan régen az egyik hivatalos eseményen szoknyát és egy ahhoz passzoló felsőrészt viselt. A meglepő kivágásokkal is szívesen trükközik. Az igazán feltűnő mintáktól sem riad meg, láthattunk már ocelotmintás egészruhában. A darab szabása, kialakítása igazán visszafogott volt, ezért még a piros cipő sem hatott soknak.
Az egészruhák mellett nagy szerepet játszanak nála a különféle kiegészítők. Szereti a kalapokat, akkor is visel fejfedőt, ha nem lenne feltétlenül szükséges. Sokszor látni elegáns kesztyűben, ezeket a kiegészítőket szintén mindig a szerelése színpalettájához igazítja.
Máxima királyné megjelenése igazán sokszínű, hiszen az elegáns ruhatárából sem hiányoznak a divatos, modern, izgalmas fazonok. Magabiztosan játszadozik a mintákkal, színekkel, és gyakran feltűnő kiegészítőkkel dobja fel a klasszikus szabásokat. Az öltözködés számára nem csak az ízléses megjelenést jelenti, hanem arra is sokat ad, hogy a szettjei visszatükrözzék személyiségét.
Kiemelt kép: Patrick van Katwijk / Getty Images.
Képgaléria képei: Getty Images.