Bár közel 60 éve halott, Marilyn Monroe neve még mindig egyet jelent az abszolút szexiséggel és a nőiességgel. Paradox módon ő maga legbelül soha nem élhette meg a nőiséget, teste csupán egy eszköz volt számára, amivel érvényesülhetett.
Sérült belül, gyönyörű kívül
Marilyn 1926-ban született egy szerencsétlen sorsú családba Norma Jane Mortenson néven, apját nem ismerte, anyja mentális betegsége miatt pedig hol nevelőotthonban, hol nevelőszülőknél élt. Ez a családi háttér nagyban befolyásolta későbbi mentális állapotát és testéhez való viszonyulását. Szeretetre, megbecsülésre és bálványozásra vágyott.
Kislány korában viszonylag sovány, fiús testalkata volt, kamaszkorára viszont az átlagosnál fejlettebb idomokkal rendelkezett. Hamar férjhez is ment, 16 éves korában, ebben fő indoka az volt, hogy ne kerüljön ismét árvaházba. A II. világháború alatt egy repülőgépgyárban dolgozott, ahol 1944-ben felfedezte egy, a hátországban tevékenykedő nőkről propagandaképeket készítő fotós. Csakhamar elkezdett modellkedni, és plakátok, magazinok hasábjairól mosolygott a világra.
A mosolya, a kisugárzása, na és persze az alakja tökéletes volt, ami több, a divatszakmában akkoriban tökéletlenségnek minősülő „hibáját” is ellensúlyozta. Kacérkodott a színészettel is, 1945-ben egy samponreklám kedvéért ki kellett szőkítenie eredetileg barna haját, ami onnantól kezdve a lényévé vált. 1946-ban felfigyelt rá egy színészügynök, és hamarosan már a 20th Century Fox filmstúdióval állt szerződésben.
Azért ennek is megvolt a maga árnyoldala, hiszen nemcsak mint színész rendelkezett vele a stúdió, de, mint emberrel is. El kellett válnia férjétől, hiszen egy kezdő színésznő akkoriban nem lehetett férjezett. Nevet is adtak neki, a Marilyn keresztnevet a stúdió, a Monroe vezetéknevet pedig ő, anyja leánykori neve után választotta. Plasztikai műtétre is elküldték, implantátummal feltöltötték az állát, így hangsúlyosabbá vált az arca.
Sajnos a színészet kezdetben nem hozott számára sikert, hamarosan kirúgták a stúdiótól, így aktfotókhoz állt modellt. Ő volt az első Playboy-címlaplány, és nem véletlenül. A kamera imádta. A nagy áttörést az Aszfaltdzsungel című film hozta számára, onnantól kezdve, ha szexbomba karaktert kellett alakítani, őt vették elő. Marilyn ezt egy cseppet sem bánta, hiszen megőrültek érte az emberek, így szívesen ráerősített erre az imidzsre. Apró trükköket alkalmazott, hogy a teste még vonzóbb legyen, például a magassarkú egyik sarka egy centivel mindig rövidebb volt a másiknál, hogy az egyenetlen járás jobban ringassa a csípőjét. A szoros, feszülő ruhákat részesítette előnyben, és ehhez az összképhez jött hozzá kislányos bája, ami feltette az i-re a pontot.
Imádta magát mutogatni, ami nemigen nyerte el a tetszését második férjének, a baseballjátékos Jo DiMaggio-nak. Állítólag többször is megverte, a véget pedig a Hétévi várakozás című film híres szoknyafellibbenős jelenete jelentette számára. Ez a válás némiképp fellibbentette a fátylat is Marilyn szeméről, aki rájött, hogy elege van a buta, szőke nő sztereotípiájából, akit nem a színészi tehetsége, hanem külseje miatt foglalkoztatnak.
Úgy döntött saját produkciós céget alapít, és színészleckéket vett, hogy a komolyabb szerepekben is megállja a helyét. Ez meg is történt, 1956-ban a Buszmegálló című filmben kapott főszerepet, amit harmadik férje, a drámaíró Arthur Miller kifejezetten neki írt. Ekkor viszont már kissé késő volt számára nyeregben maradni, ugyanis félelme a mentális betegségektől és meddősége lelkileg teljesen tönkretették.
Nemcsak a lelke, a teste is beteg volt
Fő problémája az insomnia és a visszatérő lidércnyomás volt, amik egész életén végigkísérték. Altatót szedett, aminek hatását nappal amfetaminnal próbálta ellensúlyozni. Utolsó éveiben az alkoholizmussal is meggyűlt a baja, mivel szervezete megszokta a gyógyszereket, alkohollal gyorsította fel a hatásukat. Ehhez járult hozzá súlyos depressziója, aminek gyökere meddőségében volt. Endometriózisban szenvedett ugyanis, ami általában terméketlenséggel jár. Egyes források szerint korábbi abortuszai is hozzájárultak ehhez, összesen tizenkettőről beszélnek. A fiatal, kezdő színésznők körében csakúgy, mint a házasság, a gyerekvállalás sem jöhetett szóba, ha mégis teherbe esett a színésznő, a stúdió önként vállalta magára az abortusz költségeit.
Nem volt ritka az sem, hogy olykor túladagolta magát, de mindig volt valaki, aki időben rátalált. Ezt sokszor szemére is vetette az illetőnek. Végül 1962-ben, végzetesen túl sok gyógyszert szedett be, bár sok kérdőjel van még mindig a halálával kapcsolatban. Hivatalosan öngyilkosságot követett el, nem hivatalosan szeretőjének, Kennedy elnöknek van köze hozzá. Az biztos, hogy mikor a halottasházba vitték, több újságíró is meg akarta vesztegetni a rendőröket, hogy fényképeket készíthessen az isteni Marilyn testéről.
Sajnos le kell szögezni, hogy az a Marilyn Monroe, akit a világ a mai napig szexszimbólumként ismer csak egy illúzió volt, ami egy boldogtalan, saját nőiségét megélni nem tudó idegroncsot takart. Annyi biztos, hogy annyira nem volt pocsék színésznő, hiszen a külvilág felé ebből semmit nem mutatott, soha nem hagyta, hogy tökéletességén csorba essék –legalábbis nyilvánosan-.
Képek: Getty Images/Sunset Boulevard, Pinterest.