Latex ruhák, tollboák, bőrhámok és más merész holmik színesítik a Gucci Aria kollekcióját. A provokatív szetteket egy fülledt hangulatú reklámvideóban mutatja be a márka, amivel nagyon messze került a szokványos kampányok világától.
A Gucci idén ünnepli 100. születésnapját, ennek alkalmából pedig nem kevés meglepetéssel készült a divatkövetők számára. Az olasz luxusmárka Aria néven adott ki egy kollekciót, melybe már bepillantást nyerhettünk a centenáriumot ünneplő divatbemutatója során. A nívós eseményen a márka legikonikusabb és legemlékezetesebb darabjai kerültek reflektorfénybe.
Forró hangulatúra sikeredett a Gucci Aria kollekciója
Az Aria kollekció ezúttal saját kampányanyaggal bővült. A ruhadarabok és kiegészítők már önmagukban is bizarr és szokatlan hangulatot árasztanak magukból. Az alkotók azonban megragadták ezt az életérzést, felnagyították, majd adtak rá egy szuper erotikus köntöst is, hogy még véletlenül se közelítse meg a végeredmény az unalmas kategóriát.
A dizájner, Alessandro Michele nagyon sok tekintetben sikeresen meg tudta teremteni a Guccira oly jellemző túlzó hatást. Ráadásul mindez anélkül sikerült neki, hogy bármi közönségeset alkotott volna. A képek ugyanis néhány egészen kifejező gesztus, mozdulat bemutatásával és retró színhasználattal sugároznak túlfűtöttséget. Ezt a fajta taktikát ritkábban látni a rengeteg olyan márka között, amik egyértelműen túlszexualizálják kollekciójukat alulöltözött modelljeikkel.
A videó a fotókkal ellentétben már sokkal többet mutat, azonban így is művészi vonalon tudott maradni. A szokatlan képi világhoz nélkülözhetetlen volt a sejtelmes zenei aláfestés, a különös ruhák és az egyedi modellek is.
A történet a szőke modellel, az 56 éves Kristen McMenamyvel kezdődik, aki egy rendkívül szokatlan és pajzán hotelben szeretne megszállni. Ekkor természetesen elszabadulnak az érzések. Eközben rengeteg különös szettet láthatunk a Guccitól. A rikító színekben pompázó válltöméses blézerek, a hegyes orrú cipők, valamint a lovaglókalap és csizma is mind szerepelnek a felvételeken.
A kampányban az idei Eurovíziós Dalfesztivál nyertes csapata, az olasz Måneskin banda tagjai is megjelentek. Természetesen tetőtől talpig Gucci-stílusba mártották őket, ezzel viszont roppant könnyen tudtak azonosulni a bandatagok.
Kiemelt kép: Mert Alas, Marcus Piggot/Guccci.