Az ázsiai táncalapú haslapító torna Koreából indult hódító útjára, és azóta futótűzként terjed a közösségi média felületein, nagy fogyást és persze, deszkalapos hasat ígérve. Mivel első blikkre inkább bohóckodásnak, semmint kemény edzésnek tűnik az egész, muszáj volt meggyőződnünk arról, milyen előnyökkel bírhat, hogy ilyen sok ember megosztja másokkal a kétgyakorlatos csodát.
A nálunk is elterjedt koreai és japán többlépcsős szépségápolási szokásokból világosan kiderült, hogy az ázsiai nők sok mindent hajlandóak megtenni annak érdekében, hogy sokáig megőrizzék fiatalos megjelenésüket, ugyanakkor a bőrápolás egészségalapú megközelítése is nagyon fontos számukra.
Ha ennyire kitartóak és tudatosak a bőrápolásban, valószínűleg az alakformálásban sem ismernek lehetetlent, gondolhatnánk, és miért is ne feltételeznénk, hogy így van. Bár felesleges általánosítani, tény, hogy keleten egészen másként étkeznek, ám, még ha kevesebb arányban is, de ott is léteznek túlsúllyal küszködők.
Bár az említett ázsiai haslapító torna távolról sem egy tradicionális mozgásforma, hanem egy pár évvel ezelőtt fellobbant trend, ami most ismét őrületesen terjed az interneten, sokakat meggyőz egyszerűségével. Az alapmozdulatsor ugyanis két gyakorlat ismételgetéséből áll, de vannak bővített változatai is a hasgyaluló edzéstípusnak, amelyek már sokkal több tánclépésekre hajazó feladatból állnak.
Első blikkre nagy elánnal végzett, ám viszonylag kevés izomcsoportot megdolgoztató ugrabugrának tűnik az egész, noha valóban olyan ütemet diktál, mint egy kiadós aerobik. Lépegetni kell, miközben a hasfalát túráztatja az ember, összehúzódásokat generálva az izmokban oldalt és elöl. Nem komplikált, és ami azt illeti, nehéznek sem tűnik, szóval nagyon kíváncsi voltam arra, mennyire hatékony. Mert attól ugyebár, hogy nem bonyolítja agyon a dolgokat, még működhet a dolog.
Mit tud az ázsiai haslapító torna? – 2 hétig teszteltem
A gyors és könnyű fogyás lehetősége mindig is izgatta a nőket, de a realitás talaján maradva mindenki belátja, hogy a súlycsökkenés csak összetett stratégiával és befektetett munkával érhető el. Sok múlik a táplálkozáson, az étrend összetételén, ugyanakkor a dinamikus, intenzív mozgás és az izmok erősítése, terhelése sem maradhat el.
A hasi zsír leadásához szintén szükség van erre a három alappillérre, az intenzív sport ugyanis mit sem ér, ha az energiafelhasználás után kiéhezve gyakorlatilag visszaveszed a leadott kalóriákat. Tehát elsősorban az étkezésen múlik minden, viszont a kalóriadeficit megvalósításának ez csak az egyik része, a rendszeres testmozgás, intenzív izommunka éppúgy elengedhetetlen.
Az ázsiai haslapító torna nem az első olyan edzésforma, amihez szkeptikusan álltam hozzá. Tény, hogy intenzív, nagy erőbedobással kell végezni a megszabott mozdulatokat, viszont ugyanaz a két gyakorlat ismétlődik benne, amit aztán unásig lehet pörgetni, hogy egyáltalán úgy érezzük, most tényleg energiát használtunk fel. Csábító ugyan, hogy nem szükséges több feladatsorral bajlódni, és ha elkapod a ritmust, megy magától, mint a karikacsapás, de ha az edzések halmazában kellene elhelyezni valahol, sem az aerobiknál, sem az erősítő, izomfejlesztő gyakorlatoknál nem találná meg a helyét.
Ahhoz túl egyoldalú, hogy átfogó edzés legyen, bár járnak a karok és a lábak is, mindkét feladat a hasfal megmozgatására koncentrál. Tónusozásra sem igazán alkalmas egymagában, hiszen valójában nem összehúzzuk és elengedjük, hanem rángatjuk a hasizmokat, amelyek rövid pulzáló mozgást adnak a hasfalnak.
Igaz, nincsenek hastájéki zsírpárnáim, de azt vallom, a hasi területen mindig lehet javítani, különösen egy hosszú, elkényelmesedett téli időszak után, illetve a mindennapi ülőmunka mellett. A kéthetes tesztidőszak alatt egyéb testmozgást is űztem, ám mivel a legtöbb edzéstípus önmagában nem elegendő, vagyis külön-külön csak részeredményekhez vezet, úgy gondolom, ha egy torna működőképes, az egy komplexebb edzésprogramon belül éppúgy lemérhető.
Általában sokat gyalogolok, nagyjából 5-7 kilométert naponta, de most épp benne vagyok egy egészségmegőrző programban, ezért lépésszámlálóval közlekedem mindenhová. Ez olyan motivációt jelent számomra, hogy egy hét alatt megdupláztam a napi adagomat, már ami a talpalást illeti, mind intenzitásban, gyorsaságban, mind kilométerekben, ami mellett más edzésre már nem igazán jutott időm, és őszintén szólva energiám sem. Így vettem rá magam, hogy leteszteljem, mit tud ez a kissé furcsa ázsiai haslapító torna.
Azt már a legelején kitapasztaltam, hogy viszonylag olyan ütemben, ritmusban kell végezni, mint a step aerobik típusait. Pattogósan, de nem úgy, hogy rögtön kifulladjon és levegő után kapkodjon az ember. Próbáltam zsírégető tartományban tartani a pulzusomat, de mivel a gyakorlatok könnyűek, cseppet sem megerőltetőek, könnyen felpörögtem, aminek semmi értelme nincsen.
Az első gyakorlatnál kissé előre kell dőlni, épp csak annyira, mintha hegyoldalon kaptatnál fel. Eközben a kezek a hasfal előtt mozognak, amitől a pocak elfordul hol jobbra, hol balra. Ennél az egynél éreztem azt igazán, hogy terhelés éri a hasizmaimat. A második feladat kicsit olyan, mint a hastánc, ki-be kell préselni a pocakot ütemes mozdulatokkal. A semminél, nyilván ez jóval többet jelent, de nem karcsúsít olyan gyorsan, mint ahogy azt terjesztik róla.
Azt már rögtön tudtam, hogy ebből pár perc móka nem elég, ha eredményt akar látni az ember, így az első három napban fél órán keresztül műveltem a gyakorlatsort. Bár némi izomlázat érzékeltem a hasamban, ennyi édeskevés a tónusozáshoz, de még a fogyáshoz is. Mivel a szervezet hamar hozzászokik az egysíkú terheléshez, a változatosan felépített edzéseknek nagyobb értelmük van, már csak azért is, mert egyszerre több izomcsoportot átmozgatnak, és minél több izom dolgozik, annál több energiát használ fel a test.
Nagyjából így kapott el engem is a nevetés, valahányszor ezen a két gyakorlaton rugóztam:
Próbáltam elérni az egyórás időkeretet, de őszintén szólva annyira untam, hogy ez nem igazán jött össze. Bár, ha nagy lendülettel végeztem felváltva a két gyakorlatot, akkor már húsz-harminc perc után kimelegedtem és megizzadtam, ám mindezt kevesebb idő alatt el lehet érni egy intervallumos HIIT-edzéssel, tehát felesleges egy órán keresztül váltogatni két gyakorlatot.
Tény, hogy serkenti a vérkeringést a célzott területen, és bár nem tudom, hogy pusztán a megemelt tempójú és távú gyaloglástól, vagy mindkét testmozgástól együttvéve, de egy leheletnyivel keskenyebb derékkal zártam a teszt időszakát. Nagyobb hasi zsírpárnák ledolgozásához azonban semmiképp sem ajánlanám ezt a tornát, viszont egy átfogó edzésterv kiegészítésére alkalmas lehet.
A fenti videóban személyi edző számol be arról, ő mit tapasztalt, amikor kipróbálta az egysíkú mozdulatsort. Bár a két alapmozdulat sokféleképpen cifrázható, hogy a teljes testet átmozgassa, az semmiféleképpen sem igaz, amivel a tornát hirdetik, hogy annyit és azt ehet mellette mindenki, amennyit és amit csak megkíván. Na, ez mondjuk, egyik tornára vagy edzésre sem igaz – sajnos.
Képek: Getty Images.