A vastag szálú haj tökéletes alapja lehet a legtöbb fonott frizurának  és divatos kontynak, de azokon a napokon, amikor nincs idő a hajformázásra, igazi átokká válhat a kezelése.

hirdetés

Nem csak a vékony, de a vastagabb, erősebb hajszálakkal is meggyűlhet a baja a nőknek, sőt talán szigorúbb hajápolási rutint kell követniük utóbbi esetében, hogy fényes és rendezett maradhasson a frizurájuk. Ugyanis, amíg a gyenge haj könnyen lelapul, addig az erős szálak kontrollálhatatlanul égnek állhatnak, sprőddé válhatnak és gubancolódhatnak.

A dús és strapabíró haj persze áldás is lehet, de sokaknál a hajformázás nehezebben megy vele. Előfordul, hogy még a legmagasabb hőfokon használt hajsütővas sem ad elég tartást, hiába veti be az ember a hajlakkot, vagy egyéb hajformázó kencét. Hiszen a loknik egy-két óra alatt elnyúlnak, kirugódnak, a végeredmény pedig egy rőzseszerű, sprőd frizura lesz.

Vastag szálú haj kezelése pontról-pontra, egyszerűen

A vastag szálú haj kezeléséhez kellő idő és türelem kell, talán több is, mint szeretnénk, máskülönben nem járunk sikerrel. Ezekkel a praktikákkal nem kell mélyen a pénztárcába nyúlni, mégis sokat tudnak segíteni.

Ahhoz, hogy a frizura valamelyest kordában legyen tartva, nem elég csupán reggel vagy este fésülködni. Ha egy teljes nap igazítás nélkül telik le, akkor nem csoda, hogy a sietségben felfogott frizura gubancos, gondozatlan hatást kelt. Érdemes egy kisebb kefét a táskában, vagy a munkahelyi fiókban tartani, amivel időnként könnyen végig lehet simítani a hajat. A legjobb választásnak ez ügyben egy ritka fogú, műanyagsörtés kefe bizonyulhat.

 

Ha nem zsíros a haj, akkor nem ajánlott napi rendszerességgel megmosni, hiszen a sampon erősen száríthatja a fejbőrt és a tincseket. Ez kiváltképp fontos akkor, amennyiben a használt termékben hemzsegnek az irritatív kémiai anyagok.

A hidratáló és a mélyen ápoló hatóanyagokat keresd a tubusok oldalán, hogy megelőzd a töredezést. A vastag szálú hajra ugyanis a leggyakrabban az jellemző, hogy a végek seprűszerűvé válnak, a szálak felszínén lévő védőréteg károsodik, vízhiányossá válik, ezért mindenképp tápanyagokra van szüksége ahhoz, hogy regenerálódni tudjon.

Minden eldől a hajmosás során

A hajmosást egy vízzel kimosható hajpakolással zárd le, de akár olyan terméket is választhatsz, amit törölközőszáraz hajra kell felvinni. A tápláló hajpakolásokat több ideig kell fennhagyni, jobban fel tudnak szívódni, így nem csak a felsértett kutikulákat zárják le, mint a balzsamok, hanem hatóanyagaik beépülnek a szálak szerkezetébe. Házi pakolások közül is választhatsz, ha mentesítenéd a hajad az irritáló anyagoktól. Ám nem árt tudni, hogy a természetes összetevők között is akadnak olyanok, melyek szárazabbá tehetik a fejbőrt és a tincseket, ezért érdemes olyanokat összeválogatnod, amikről tudod, hogy jól tolerálja majd a frizurád. Ezek a kencék hozzájárulnak a könnyű fésülhetőséghez is, ugyanakkor előcsalogatják a szálak természetes fényét, valamint finomabbá, puhábbá varázsolják a drótszerű, erős hajzuhatagot.

Mosás vagy balzsamozás közben nehéz egyenletesen eloszlatni a kencéket a dús hajon, emiatt előfordulhat, hogy bizonyos területek nem kapnak kellő ápolást. Ezért praktikus részekre osztani a hajat és csattal fixálni, hogy ne maradjon ki egy tincs se. Ezt a technikát hajvasalásnál és más formázásnál egyaránt alkalmazhatod.

A hajszárítással csak óvatosan!

A vastag szálak végei részben akkor töredeznek el, ha azokat rendszeres hőhatás éri. Ez hajszárítás során is előfordulhat, ha túl meleg levegőt fújsz rá. Bár tovább fog tartani a szárítás, érdemes átváltani langyos hőfokozatra. Kizárólag félszáraz haj esetén alkalmazd a hajszárítót, előtte alaposan fésüld át a tincseket bontófésűvel, majd fújd be őket hővédő spray-vel.

Időnként, amikor van időd rá, azt is hagyhatod, hogy a kellemes szobahőmérsékleten magától száradjon meg a frizurád. A vizes hajjal való elalvás viszont komoly csomókhoz vezet, és a forgolódások után garantált lesz a drótszerű tapintás.

Erős szálú, dús, vagy hullámos haj esetén a száraz tincsek durva átfésülése károsíthatja a hajvégeket. A természetesen loknis vagy göndör tincseket félnedvesen érdemes átfésülni, ritka fogú bontófésűvel. A hajlakkal fixált frizurát pedig egyenesen tilos átkefélgetni, mert megtörnek a szálak a művelettől. Előbb formázd a hajad, majd azután fixáld, és csak az ujjaiddal igazgasd át óvatosan.

A hajformázást és a dús, vastag szálú frizura kezelését is megkönnyítheti a hajtípusodnak megfelelő vágás. A loknik ritkítása nagyban segíthet abban, hogy szellősebben álljanak a szálak, és így a töredezett végektől is meg lehet szabadulni. Az olyan réteges fazonú frizura, mint a shag stílus, ideális választás lehet a vastag szálú hajhoz, ráadásul most kifejezetten divatos is.

Cikkfotók: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés