A szappan használata az utóbbi években újra népszerű lett. Míg egyesek bőrápolási szempontból, mások környezetvédelmi okokból részesítik előnyben a tusfürdőkkel, arclemosókkal szemben. Valóban jót tesz bőrödnek?

hirdetés

A szépségápolás történelmében meghatározó időszak volt, amikor a flakonos tusfürdők berobbanásával a szappan szinte teljesen kiszorult a köztudatból. Az utóbbi időkben azonban visszanyerte renoméját, persze nem mindegy, mit értünk szappan alatt.

Manapság leginkább a különböző gyógynövényekből készített termékek használatosak, mégpedig azért, mert többnyire természetes összetevőket, és kevesebb káros anyagot tartalmaznak. Ám fontos megemlíteni, hogy ökológiai szempontból is előnyt élveznek a műanyag flakonokba csomagolt tusfürdőkkel szemben.

Tényleg jót tesz bőrödnek a szappan használata?

A hagyományos szappan használatával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Míg egyesek szerint kiszárítja a bőrt, mások úgy vélik, jóval hatékonyabban távolítja el a szennyeződéseket, és természetesebb az arclemosóknál vagy tusfürdőknél.

A szappan valóban jól tisztít. Ez pedig nem feltétlen pozitív tulajdonság. Magas pH-értékének köszönhetően azoktól a fontos anyagoktól is megszabadítja bőrt, amelyre annak szüksége van. Vízmegkötő tulajdonsága miatt csökkenti a hámréteg természetes nedvességtartalmát, melynek következtében kiszárítja azt. Magas pH-értékével pedig tökéletes környezetet teremt olyan baktériumoknak, amelyek jelenléte pattanások kialakulásához vezethet.

 

Az sem feltétlen igaz, hogy a szappan kevésbé káros összetevőket tartalmaz, mint egy tusfürdő vagy arclemosó. A szappanokhoz ugyanúgy adnak tartósító adalékanyagokat, hogy az illatuk tovább megmaradjon, és intenzívebb legyen.

A natúr, kézműves szappanok

A hagyományos szappanoknál jóval kevésbé agresszívabb tisztítóerővel bírnak a kézműves szappanok. Ugyanis a kézi gyártás során kevesebb glicerin veszik el a termékből, ami által az kevésbé szárít. Ellentétben hagyományos társaikkal, ahol az ipari gyártás során kivonódik belőlük a nedvességmegkötő glicerin.

A kézműves szappanok számos hidratáló összetevőt tartalmaznak. Ha emellett tennéd le a voksod, válaszd a bőrtípusodnak legmegfelelőbb terméket. A gyártók egyetértenek a szappan jóval agresszívabb tisztítóerejével, azonban hangsúlyozzák, hogy termékeik olyan összetevőket tartalmaznak, amelyek visszaépítik a bőr természetes védőrétegét a használatuk után. Fontos megemlíteni, hogy nem minden szappan borítja fel bőröd pH-értékét. Az afrikai fekete szappan például éppen ellenkezőleg működik, stabilizálja azt.

Az ilyen termékek csomagolásából általában teljesen kimarad a műanyag, vagy csak kis mértékben használják fel a gyártás során.. Így, ha a bolygó megmentése a legfontosabb szempont, biztosan a szappan kerül ki győztesként.

Bármi is legyen a választásod, ezekre figyelj

Akármilyen terméket is használsz, az összetevők listáját mindig olvasd el. Kerüld az SLS-t – Sodium Lauryl Sulfate – tartalmazó készítményeket, ugyanis ez az összetevő nagymértékben hozzájárul bőröd szárazságához.

A természetes összetevők is megtévesztők lehetnek. Azt gondolnánk, ami természetes, az jót tesz a bőrnek. Sajnos ez nem így van. A teafaolaj, a geraniol, a citronello – ami a citromfűből kivont illatosító anyag -, és a limonene szárító hatással rendelkezik, pedig mindegyik természetes illatosító anyag. Bár nem mindegy, milyen arányban fordulnak elő a termékben, ha érzékeny a bőröd, jobb elkerülni őket. Itt fontos megjegyezni, hogy nem minden kézműves szappant illatosítanak efféle olajokkal.

A Sodium-Coco Sulfate, illetve a Sodium Laureth Sulfate az SLS gyengédebb verziói, rendkívül jól tisztítanak. Éppen ez velük a gond, hiszen a túlzott tisztítás is kiszárítja a bőrt.

Összességében nem a szappan vagy tusfürdő-arclemosó használata a kérdés, hanem az, hogy milyen összetevőkkel rendelkeznek. Mindig törekedj arra, hogy az általad választott termék lehetőleg minél kevesebb mesterséges illatanyagot, színezéket, és irritáló adalékot tartalmazzon!

 

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés