A toka kialakulása elsősorban a nyaki izmok renyheségének, illetve a mélyen fekvő bőrszövetek rugalmatlanságának köszönhető, így nem feltétlenül függ az elhízástól. A speciális ránctalanító kencék csak a finomabb, felszíni bőrredőkkel küzdenek meg, ám a megereszkedést és a zsírtöbblet kitüremkedését nem csökkentik. Az állkontúrt megcélzó arctorna azonban azokat az izmokat stimulálja, melyek szép, feszes tartást adhatnak a bőrnek.

hirdetés

Csakúgy, mint az arcon, idővel a nyak területein is megereszkedik a bőr. Az áll alatti rész elernyedésével a zsírlerakódás előreesik, és puha párnácskát képez a hámfelszín alatt. Ez a probléma sajnos már nem csak az időseket érinti, hiszen a mai életmódbeli szokásoknak köszönhetően az elülső nyaki izmokat kevés fejlesztő inger éri, ezért idő előtti felpuhulásuk következtében hamarabb megereszkedik a bőrszövet.

A pulykanyak-jelenség mellett a kisebb-nagyobb mértékű toka is egyre gyakrabban előfordul. Ha belegondolunk, hogy naponta hány órát ülünk a gép előtt mozdulatlan nyakkal, leszegett, előre eső fejjel, és hányszor nyomkodjuk úgy a telefonunkat, hogy az állunk alatti bőrt gyűrődésnek tesszük ki anélkül, hogy az alatta fekvő izmok ténylegesen dolgoznának, nem csoda, hogy gyorsabban öregszik ez a testtájék.

Mivel nagyon kevés olyan mozgásformát végzünk napi szinten, amely munkára fogná ezeket az izomcsoportokat, ezért érdemes olykor-olykor beiktatni egy pár perces arctornát a napi rutinba, amivel megelőzhető, illetve enyhíthető a toka kialakulása, és feszesebbé, simábbá varázsolható a barázdált bőrréteg.

Könnyű arctorna toka ellen: csak néhány perc naponta

A toka méretének csökkentésén túl, még számos előnnyel bír az állkontúr-feszesítő arctorna. Az izommunka hatására javul a vérkeringés, az oxigénellátás, illetve az anyagcsere az adott területen. Mivel a nyirokkeringést kifejezetten a mozgás idézi elő, a szövetközi folyadék elszállítását és megtisztítását, valamint a méreganyagok kiürülését egyaránt elősegítheti a nyaki és állkörnyéki izmok stimulálása.

Ha a bőr öntisztító folyamata hatékonyabbá válik, a ráncok is később jelentkeznek. Az alábbi gyakorlatok roppant egyszerűek, az elvégzésük pedig alig hat-hét percet vesz igénybe, így bármikor beiktathatóak a nap folyamán. Amennyiben az arc- és nyaktorna után viszed fel a krémeket a bőrre, sokkal hatékonyabbak lesznek, hiszen így megnövelheted a felszívódásukat.

 

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés