Ősszel és télen sok nő szembesül a sapkafrizura problémájával, ami akkor alakul ki, ha a meleg fejfedő elnyomja, lelapítja a hajat.

hirdetés

Emiatt vannak, akik inkább nem vesznek fel sapit, még akkor sem, ha lefagy a fülük és a fejük, pedig ez több okból sem szerencsés. Egyrészt meg is betegíthet a hideg, másrészt a fejbőrnek és a hajhagymáknak sem tesz jót, így könnyen hajhulláshoz vezethet. Ha félted a frizurádat, akkor se mondj le a sapka viseléséről, inkább jegyezd meg az alábbi trükköket, melyekkel felfrissítheted a tincseidet!

A szárazsampon csodát tesz

A leggyakoribb probléma a lelapuló haj, műszálas sapka esetében pedig a szálak elektromossá válhatnak, ami szintén nem túl kellemes. Mindkét gondra megoldást jelenthet a szárazsampon, ami megemeli a tincseket, és lenyugtatja az égnek álló, feltöltődött szálakat. Ha levetted a sapit, emeld meg a tincseidet, és fújj egy kevés szárazsampont a hajtövekre, majd az ujjbegyeiddel dörzsöld be, és hagyd hatni tíz percig. Ezt követően alaposan fésüld ki, és egy kéztörlővel vagy zsebkendővel távolítsd el a felesleget. Érdemes a táskádban tartani egy kis flakon, a hajszínednek megfelelő, spray kiszerelésű szárazsampont, valamint egy sűrű fogú fésűt, így bárhol alkalmazhatod a trükköt.

Így fésülködj!

Ha lapos sapkafrizurád lett, segíthet, ha minimálisan bevizezed a fésű fogait, és előrehajolva alaposan kifésülöd a hajad. A töveknél finoman végezhetsz bontó mozdulatokat, amit úgy képzelj el, mintha a fésűvel cikkcakkokat akarnál rajzolni a hajadba. Ha megvagy, dobd vissza a hajad, igazgasd el az ujjaiddal, és egy kevés hajlakkot is fújhatsz rá. Ez a technika megemeli a hajtöveket, és megakadályozza, hogy a tincsek újra lelapuljanak.

Tarts magadnál egy kendőt!

Szerencsére a szép kendők és a széles hajpántok ismét divatosak, így, ha végképp elnyomódott a hajad, nincs más dolgod, mint előredobva kifésülni, majd felfogni a kendővel, vagy feltűzni, és hajpánttal díszíteni. Az anyag eltakarja majd a problémás részeket, és bónuszként egy nőies, egyedi frizurát is kapsz.

  • Megosztás:
hirdetés