Mariann a klasszikus szemfestés híve: egy kis spirál és az Audrey Hepburn óta népszerű, vastag, a végén cicásan elvékonyodó tusvonal. A fekete keretezés szinte minden stílushoz és ruhához jól megy, ráadásul a legnagyobb divatmárkák idei bemutatóin az összes modell kihúzott szemmel járta a kifutókat, vagyis, ha eddig nem tetted, az idei évre mindenképpen szerezz be egy jó minőségű szemtust. Mariann az Astor termékére esküszik.

Könnyen kezelhető és tartós

– Az elsődleges ok, ami miatt szeretem az Astor tusát, az a színe: nagyon szép, életteli, erős fekete árnyalat, mély és enyhén csillogó, amilyennek a feketének lennie kell.

Mivel maga az ecsetrész elég merev, könnyű vele egyenes vonalat húzni, és a vékonyabb részek is élesek maradnak.

Vízálló és nagyon tartós, nem maszatolódik el a nap végére sem, és akkor sem lesz baja, ha hozzáérek a szememhez.

Emiatt egy kicsit nehezebb lemosni, egy kétfázisú sminklemosót mindenképpen be kell hozzá szerezni, de a vízálló kencékkel ez együtt jár, és szerintem még így is megéri esténként azt a plusz egy percet, ha napközben nem kell félóránként ellenőriznem, hogy a helyén van-e még.

  • Megosztás:
hirdetés