Tejes ápolás

A hajam hosszú, vékony szálú, ebből kifolyólag töredezésre igen hajlamos. Mindig is gondot okozott a megfelelő hajápoló termékek megtalálása, így korábban előszeretettel kísérleteztem. Amióta viszont találkoztam a Kallos Latte Hajpakoló Krém tejprotein kivonattal elnevezésű termékével, maximálisan hűséges vagyok hozzá. Hála neki, a hajam nagyszerű állapotban van, pedig nem igen kímélem: régebben imádtam bele loknikat sütni, mostanában viszont az egyenes hajra voksolok, így egy héten többször is használom a hajvasaló készüléket. Ráadásul időről időre be is van festve a hajam, és, mint tudjuk, ez sem éppen kedvez neki.

Használatban

A Kallos terméke eredeti funkciója szerint hajpakolás, ami azt jelenti, hogy hosszabb ideig – a leírás szerint 5-10 percig – érdemes a tiszta, nedves hajon hagyni. Mivel türelmetlen vagyok, és ennyi időt sem szeretek várni, én minden hajmosás során balzsamként alkalmazom. Ebben az esetben tehát mindössze egy-két percig hagyom a hajamon, de tapasztalataim szerint ennyi idő is bőven elegendő arra, hogy a termék maximálisan kifejtse ápoló hatását. Biztos, ami biztos alapon egy ritka fogú fésűvel még el is szoktam oszlatni a hajamon. Fontos, hogy más termékekhez hasonlóan ezt a pakolást se kenjük közvetlenül a hajtövekre, mert ebben az esetben elnehezíti, zsírosítja a hajat.

A termék illata kellemes, engem tejkaramellára emlékeztet, és a frissen mosott hajamon jó ideig érződik. A krém fehér színű, viszonylag sűrű állagú, így gyakori használat mellett is nagyon sokáig elég. Ami a legjobb, hogy e nagyszerű termék rendkívül korrekt áron kapható. Kallos szaküzletben a 800 ml-es tégelyt legutóbb 950 forintért vettem, de tényleg megéri, mert elképesztően kiadós.

  • Megosztás:
hirdetés