A rakoncátlan tincseket nem olyan nehéz megzabolázni, csupán a megfelelő hajvágási technikát kell megtalálni, és az erős szálak máris glédában állnak majd. Ezek a sikkes, nőies frizurák még a nehezen kezelhető, dús hajból is kihozzák a maximumot. Az már csak hab a tortán, hogy elképesztően könnyű őket beszárítani. Nem kell mesterfodrász ahhoz, hogy a szimpla hétköznapokon is remekül mutassanak.
Sokak számára a vékony, törékeny, gyenge hajszálak okoznak problémát, ugyanis ez esetben az egész hajtömeg rálapul a fejtetőre, s a frizura, mondhatni, „nem áll sehogy”. Eközben másokkal éppen a dús, erős tincsek babrálnak ki nap mint nap, hiszen a makacs szálakat igencsak nehéz megzabolázni. A hajformázók alkalmazása mellett célszerű egy profi szakemberhez fordulni, aki segíthet a megfelelő fazon kiválasztásában.
Szerencsére a hajtrendek rendkívül változatos, izgalmas opciókkal szolgálnak mind vékony szálú frizura, mind pedig vastag, nehezen kezelhető lobonc esetén. Habár a makacs, rugalmatlan tincsek csúnyán ki tudnak babrálni az ember lányával, hiszen biztos, hogy pont az ellenkező irányba mozdulnak, mint ahová az illető simítani szeretné azokat, a megfelelő vágási technikának köszönhetően még a legellenállóbb hajtömeg is megszelídül.
Nem feltétlenül kell búcsút inteni a hosszú, egészséges szálaknak, azonban nem szabad megijedni a ritkítóollótól, valamint a haj formázását célzó vágástól sem. Egy profi fodrász pontosan tudja, hogyan érdemes formáznia a dús, kezelhetetlen frizurát ahhoz, hogy a merev, szófogadatlan tincsek lágy, könnyed esést kapjanak. Mutatjuk, milyen fazonok között válogathat az, aki nehezen bír a vastag szálú hajtömegével.
Sikkes frizurák nehezen kezelhető hajból
Rövidke bob, francia bob
A rövidebb bobstílus remek lehetőséget kínál mindazoknak, akik nap mint nap küzdenek kezelhetetlen, rakoncátlan tincseikkel. Ezek a frizurák abszolút megzabolázzák az összevissza álló szálakat, tartást adnak a hajtömegnek, ráadásul elképesztően egyszerű őket beszárítani.
Longbob
A hosszabb bobbal sem lehet mellényúlni dús, erős szálú frizura esetén. Ez a forma szépen kiemeli az arcot, a vastag hajtömeg csodás esést biztosít a tincseknek. Egy körfésű segítségével egyszerűen formázható és beszárítható, miközben a hosszából adódóan még könnyedén copfba is lehet fogni, ha nagyon zavaróvá válna a nap során.
Réteges frizura
A különböző rétegezési módszerekkel csodálatos eredmény érhető el, a vastag szálú, erős és ellenálló tincsek egészen átalakulhatnak. Ha már sok haja van az ember lányának, célszerű kihasználni a sors adta lehetőséget. Ebben az esetben nem az a lényeg, hogy az alsó rétegek feltolják a kívülre eső layereket, sokkal inkább a frizura ritkítása, a hajtömeg könnyítése a cél. A rétegek akár hosszú, akár rövid verziónál egyaránt bevethetők.
Pixie
Ha valaki rászánja magát a hosszú lobonc levágatására, a népszerű pixie-fazonok között garantáltan megtalálja a tökéletes, könnyen beszárítható és formázható opciót. A repertoár igencsak bőkezű, vastag tincsek esetén pedig nem kell félni attól, hogy a frizura túlzottan rálapulna a fejtetőre. Az oldalt vagy éppen hátul felnyírt fazonok kifejezetten előnyösek lehetnek.
Hosszú frufru
Ha valaki mégsem szeretne megszabadulni a teljes hajhossztól, egy szimpla hosszú frufru megoldást jelenthet a problémára. Noha kevesebbnek nem tűnik tőle a hajtömeg, sőt, az apró részlet inkább dúsító hatással bír, összességében mégis formát ad a kezelhetetlen, dús frizurának.
Kiemelt kép: Getty Images.
Cikkfotó: Getty Images.