A BioHair legújabb szolgáltatása, a newave tartós hullám annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy muszáj volt kipróbálnom. Állig érő, bobfazonú hajjal vállaltam be a procedúrát, és most elárulom, mit tapasztaltam.

hirdetés

Problémás hajjal rendelkezem, amivel évek óta amolyan „szeretem is, meg nem is” a viszonyom, és ezen a viszonylag korán jelentkező őszülési folyamat sem segített. Nagyjából tíz éve rendszeresen festetem a hajam, manapság egyre gyakrabban, mert már három hét után látványos a deres lenövés. Bár szépnek tartom az ősz frizurát, sajnos az én bőrtónusomhoz egyáltalán nem passzol a hűvös, ezüstös árnyalat, így marad a pokolba kívánt festési procedúra, ami az évek során eléggé tönkrevágta a tincseimet.

Nemcsak a folyton elvékonyodó szálak nehezítik meg számomra a hajformázást, hanem az is, hogy a hajam két típus közé esik, nem teljesen egyenes, de nem is hullámos. Ha több időt szántam a beszárításra, elő tudtam csalogatni néhány erőtlen hullámot, szép ívet, de ezek a loknik a fixálás ellenére sem bizonyultak tartósnak, a nap végére csúfosan kirugóztak vagy kócossá váltak.

A képeken is látszik, milyen száraz hajjal vágtam neki a newave tartós hullám procedúrájának. Fotók: Retikül.

 

Próbálkoztam a hajvasalással is, de kudarcot vallottam vele, egyrészt, mert idővel eltöredeztek, meggyengültek a tincseim a gyakori hőhatástól, másrészt pedig rá kellett jönnöm, hogy nincs olyan reggelem, amibe ez a művelet kapkodás nélkül beleférne. Nem szeretek a hajammal bíbelődni, ezért az évek során megpróbáltam minél jobban leegyszerűsíteni mind az ápolás, mind a formázás folyamatát. Eddig nem sok sikerrel, mert megfelelő tuningolás nélkül könnyen elveszítette tartását a hajam, többnyire lelapult és szöszös lett.

Amikor nemrég színre lépett a BioHair új módszere, a hajkímélő newave tartós hullám, rögtön úgy éreztem, hogy ez nekem szól. A franchise hálózat tulajdonos-mesterfodrásza, Binder Géza készséggel állt a rendelkezésemre, és elkészítette a hullámos frizurámat.

A BioHair newave tartós hullám tényleg más, mint a dauer: ezt tapasztaltam

Izgatottan, kétségekkel vegyes kíváncsisággal vártam a hajam átalakítását. Arra a döntésre jutottunk, hogy a frizurám formáján nem változtatunk, nekem nagyon bevált a rövid, frufruval megspékelt francia bob, évek óta ezt a fazont viselem.

Így nagyjából egy-másfél óra alatt lezajlott a folyamat. Binder Géza először gondosan elhelyezte a csavarókat a hajamban. Közepes méretű, műanyag csavarókat alkalmazott, melyek jóval vastagabbak, mint a régi dauerkorszakból ismert fapálcikák. Ezután jött a hajkötést megváltoztató kíméletes lötty felkenése, amit egy hamar elröppenő, 12 perces várakozás követett.

A csavarók elhelyezésétől és a hajtincsek feltekerésének technikájától is függ, milyen stílusú lesz a loknis frizura. Hosszú haj esetén függőlegesen elhelyezett csavarókkal természetes, nyújtott vagy spirálhatású fürtöket lehet elérni. Nálam különféle irányt kaptak a csavarók, a dús és lágy hatás érdekében. Képek: Retikul.

 

Mivel gyakran festett, eleve sérült tincsekre került fel, és lágy hullámú frizura volt a cél, rövidebb hatóidővel számolt a mesterfodrász. Az ammónia-, illatanyag- és szulfátmentes anyag sokkal kíméletesebb, mint a klasszikus dauer esetében alkalmazott, mára már igencsak elévült technológia.

A fixálás sem tartott sokáig, és ez a módszer nem okoz csípő, égő érzést a fejbőrön, nincs szúrós szaga a használt termékeknek, nem fakítják a festett hajat, ráadásul nagyon rövid időn belül hatnak. Ám, mivel a hajszerkezet mindenképp megváltozik, máskülönben nem jönne létre a tartós hullám, a tincsek ápolására mindenképp nagy gondot kell fordítani. Alig egy héttel a hajfestés után estem be a BioHair szalonjába, így számítottam rá, hogy az egyébként sem egészséges hajam produkál majd némi ellenállást.

Az eredmény igencsak meglepett, hiszen azonnal dúsabb, rugalmasabb és loknis lett a frizurám, azonban Binder Géza előre felkészített rá, hogy az eljárást követő két napban még kissé szárazabbnak érezhetem a tincseimet, de a hajmosást és ápolást követően megszűnik a probléma. Pontosan így történt, bár rögtön a hullámosítás után rugalmas és fényes volt a hajam, a következő napon kissé bolyhossá vált, de mélyhidratáló pakolással és olajos hajvégápolással orvosolható volt, és egy hét elteltével sem jelentkezett töredezés, hajhullás vagy hajszárazság.

Lágy, természetes hatású loknikat kaptam, és ez a puha, rugalmas frizura össze sem hasonlítható a klasszikus dauer gyakran dróthatású, bozontos eredményével, ráadásul többféle stílusban viselhetem a frizurámat. A formázás módjától függően a finoman texturált, úgynevezett beach wave look is elérhető – szélfútta tengerparti hullámok –, de ha akarom, göndör fürtöket kreálhatok magamnak. A frufrumba lágy ív került, így nem ugrik fel drasztikusan, viszont a kunkorodó végei akkor is jól passzolnak a fazonhoz, ha bongyor változatban viselem.

A BioHair newave tartós hullám előnyei

  • A hajtöveim megemelkedtek, ezáltal kevésbé zsírosodnak.
  • Ritkábban kell hajat mosnom, és kevesebbszer, rövidebb ideig használom a hajszárítót.
  • Nagyobb volument kapott a hajam, a dús hatás pedig reggelre sem múlik el.
  • Gyorsabb, egyszerűbb a hajformázás, a nap végére sem rugóznak ki vagy esnek szét a loknik.
  • Végre nem kell hajfixáló spry-t használnom, hogy megőrizze tartását a frizurám, így sokkal boldogabb a hajam.
  • A hajvégek nem seprűsödnek, töredeznek, mint a hőhatású hullámosító eszközök gyakori használatától.
  • Megfelelő hidratáló és tápláló ápolással megőrizhető a loknik rugalmas, lágy esése.
  • A newave eljárás természetes hatású hullámokat eredményez.

Amire érdemes odafigyelni

A hullámos és göndör frizura egészen más ápolást igényel, a hajmosástól kezdve a fésülésen át egészen a formázásig. Hogy ne váljanak kócossá, rakoncátlanná a tincsek, minden hajmosást követően kondicionáló, hidratáló balzsamot kell használni, időnként pedig javasolt bevetni a mélyen tápláló hajmaszkok, pakolások regeneráló erejét.

Rögtön az eljárás után még nem veszi fel teljes formáját a frizura. Egy-két hajmosás, megfelelő ápolás után egészen új erőre kapnak a tincsek, a loknik pedig felveszik definiált, határozott megjelenésüket. Képek: Retikül.

 

A megfelelő fésű és hajkefe kulcsfontosságú. Rengetegféle göndör vagy hullámos haj kibontására, formázására ajánlott eszköz található a kínálatban.

Én a Tangle Teezer egyik nyári újdonságát, a Wet Detangler Pink Punch hajkefe nagyobb változatát használom, ami a vizes, törékeny haj gyengéd kifésülésére alkalmas. A balzsam eloszlatására is tökéletes, nem töri, cibálja a szálakat, így a loknik sem rugóznak ki, azonnal visszaugranak a fésülés után. A hullámos és göndör fürtöket célszerűbb félvizes vagy törölközőszáraz állapotban kifésülni, ha a loknik számára optimális hajkefét használsz, akkor így nem töredeznek el a tincsek.

Bár nem törvényszerű, de a tartós hullámmal kezelt haj könnyen kiszáradhat, ha erős UV-sugárzásnak, klóros víznek, sok macerának van kitéve. Amennyiben göndör hajra ajánlott ápolási rutint folytatsz, még festés, hullámosítás után is jól hidratált, egészségesen fénylő maradhat a hajad.

Nekem nagyon bevált a házi, lenmagból készült pakolás, valamint a kókusz- és argánolaj keveréke, hajszárítás után pedig, ha kicsit szárazabbnak tűnnek a hajvégek, egy kevés hajolajjal simítom át a loknikat, a Revolution Haircare London 4D Restore olajkeverékével. A BioHair Balance regeneráló hajpakolását szintén csak ajánlani tudom, csodásan fellazítja, rugalmassá varázsolja a loknikat.

Nagyjából – a termékeket leszámítva – ezt a hajápoló rutint követem, a hullámos fürtöket egészen másként kell fésülni, gondozni, mint az egyenes tincseket.

Hogyan kell kezelni, formázni?

Én jó előre felkészültem a hajápolást illetően, sok videót megnéztem a témával kapcsolatban, illetve Binder Gézától is kaptam néhány jó tanácsot. Bár ő formázáshoz a hajhabot javasolta, nekem jobban bevált a hajformázó krém, melynek hatására akkor is lágyan rugalmasak lesznek a tincsek, ha a szabad levegőn hagyom megszáradni a hajam. Azóta beszereztem pár terméket, ami kifejezetten a hullámos haj kezeléséhez, formázásához lett kifejlesztve.

A korábbi hajformázóim közül a kedvencemet megtartottam, mert attól mindig selymesen puha és ellenállóbb lesz a hajam. A Difeel Biotin hajspray-t azért szeretem, mert könnyed tartást, volument biztosít a vékony szálaknak, miközben erősíti azokat.

Bátran lehetsz kreatív, a formázáshoz különféle, göndör hajhoz ajánlott eszközöket használhatsz, de az ujjaiddal vagy a hajkefe nyelével éppúgy kialakíthatod a loknik formáját.

Az ötperces formázó rutinom egyszerű lépésekből áll. Kicsit benedvesítem a kezeimet, majd átnyomkodom velük a fürtöket, ha szétcsúsztak az éjszaka során. Távolról a hajvégekre permetezem a biotinos ápolót, majd egy kevés hajformázó krémet eloszlatok a tenyeremben, és alulról felfelé nyomkodva a loknikat, elegyengetem a hajamon.

A Taft Curl hajformázó balzsam is bevált számomra szálló és szöszös hajszálak ellen, de azóta beszereztem a Matrix hajápoló márka Total Results A Curl Can Dream elnevezésű fixáló géljét, ami manukamézzel táplálja a hajat, miközben határozottabbá teszi a loknik formáját. Nem nehezíti el, illetve nem teszi ragacsossá, merevvé a szálakat, ha göndörebb fürtöket szeretnék, ezzel formálom és fixálom a frizurámat. A formázókrém vagy gél, valamint a hővédő alkalmazása után diffúzoros hajszárítóval, közepes hőfokozaton és kis fújóerővel szárítom meg a hajamat úgy, hogy a tárcsával alulról felfelé nyomom a tincseket.

Megfelelő ápolás és gyengéd formázás mellett a loknik selymesen puhák lesznek, és fényes, jól hidratált marad a haj. Nem kell erőlködni azon, hogy dúsabbnak tűnjön a frizura, még összefogva is megtartja volumenét, sőt, így jobban érvényesülnek a laza hullámok. Képek: Retikül. A második fotón a Romani Design formálható fülbevalója, a fülhidea látható.

Ha lazább hullámokra vágyom, az ujjaimmal fésülöm át az enyhén benedvesített loknikat, kissé megrázom, fellazítom a tincseket, és a tenyeremben tartva a hajszálak végét, kis fújóerővel, tárcsa nélkül szárítom. De gyakoribb, hogy nem használok hajszárítót, csak az ujjaimmal formázom a fürtöket, és hagyom, hogy maguktól megszáradjanak.

Többféle stílust kipróbáltam már, és egyiknek az elkészítése sem tartott tovább öt-tíz percnél. Ráadásul az sem viselte meg a tincseimet, hogy egyik nap majdnem egyenesre kihúzva, hajvégi hullámokkal viseltem, másik nap szuper dús loknikat kreáltam magamnak, a következő alkalommal pedig laza, tengerparti loknikat csaltam elő a frizurámból.

A kezdeti nehézségek ellenére nekem bevált

Bár az első nap szokatlan volt a newave tartós hullám, és azt gondoltam, nehezen fogok megbarátkozni vele, amint ráéreztem az ápolására, formázására, és megtapasztaltam, milyen gyorsan és egyszerűen beszárítható, azonnal beleszerettem az eredménybe.

Talán egyetlen hátrányát tudom megemlíteni, hogy a hajmosás picivel több időt vesz igénybe a hidratáló, regeneráló, balzsamozó procedúrákkal kiegészítve, de összességében nem használok több terméket, mint azelőtt, mert a loknik beállításához például kevesebb kence kell, és az egyszerűbb formázásnak, valamint a hetente egyszer-kétszer megejtett hajmosásnak köszönhetően még időt is nyerek.

Kiemelt kép: Getty Images/A fotó csak illusztráció.

Cikkfotók: Retikül.

  • Megosztás:
hirdetés