Tesztelésre kézhez kaptuk a Labo Suisse szabadalmaztatott technológiáján alapuló Fillerina 12HA készítményt, amely otthonunkba hozza a dermokozmetikai kezelések, valamint a hialuronsavas arcfeszesítő feltöltés hatékonyságát. Első blikkre nehéz elhinni, hogy a ráncainkat saját magunk, kozmetikai szakember és tű nélkül is feltöltögethetjük, éppen ezért izgatottan vártuk, hogy kipróbálhassuk az egyedülálló módon működő terméket.
A folyamatos fejlesztéseknek, innovációknak köszönhetően röpke pár év leforgása alatt komoly fordulóponthoz érkezett az otthoni bőrápolás. Mint tudjuk, a különféle szérumok, krémek és kencék a felhám felső rétegeiben hatnak, adott esetben javítják a bőr vízmegkötő képességét, erősítik a védelmét, vagy kivédik a szabad gyökök károsító hatását, ezáltal lassítani tudják a ráncok kialakulását, fokozhatják a bőr rugalmasságát. Viszont nem jutnak olyan mélyre, mint a professzionális kozmetikai kezelések, illetve térfogatnövelő, feltöltő tulajdonságokkal sem rendelkeznek.
Bár ma már léteznek olyan bőrápoló kütyük, amelyek lehetővé teszik, hogy az eddig csak orvosesztétikai klinikákon és a kozmetikákban elérhető kezelések egyes fajtáit otthon is elvégezhessük egy kisebb hatásfokú, leegyszerűsített változatban, a manapság egyre népszerűbb hilauronsavas arcfeszesítő feltöltés fajtái eddig elképzelhetetlenek voltak szakemberek segítsége nélkül.
A Labo Suisse nemrég Magyarországon is bevezette az általa kifejlesztett, egyedülálló transzdermális technológián alapuló, Fillerina 12HA Densifying-Filler elenevezésű termékét, amely otthon, egyszerűen, injekciós tű nélkül alkalmazható. Lássuk, mit tapasztaltunk a használatakor!
Az arcfeszesítő feltöltés hatása 14 napos otthoni kezeléssel – Mit tud a Fillerina 12HA?
A termék használati útmutatója részletes leírásban ecseteli, hogyan alkalmazható, és miként hat a kétlépcsős, arcfeszesítő intenzív kezelés, amely ugyan nem azonnal, de akár két hét után hasonló eredményt hozhat, mint egy természetes hatású eredménnyel kecsegtető, finomabb feltöltés.
Az otthon végezhető dermokozmetikai kezelés három különböző koncentrációban elérhető. A termék három hatóanyag egyedi összetételén alapszik: 12 különböző hialuronsavat, háromféle kollagént, valamint két különböző elasztint tartalmaz. Az aktív hatóanyagok nagyon alacsony molekulatömegének köszönhetően a bőr mélyebb rétegeibe is bejutnak és hasznosulnak.
Kriszta tapasztalatai
A 4-es fokozatú készítményt kaptam kipróbálásra, ami a bőr olyan problémáira nyújt megoldást, amelyeket negyven felett már én magam is tapasztalok. Bár még soha nem éltem a hialuronsavas arcfeszesítő feltöltés lehetőségével, másokon láttam, milyen természetes és diszkrét, mégis látványosan fiatalító hatást lehet elérni vele az arc karakterének megőrzésével. Azt gondoltam, ha egy termék tű nélkül is képes megadni mindezt, akkor ki kell próbálnom!
Bár évek óta használok kizárólag hialuronsavat tartalmazó szérumot, és elégedett vagyok a bőrfrissítő hatásával, tudom, hogy a bőrállapot javításán túl többet nem várhatok tőle, finomítja a felszíni vonalkákat, viszont nem szünteti meg a mélyebb mimikai barázdákat. Így kíváncsian vártam, hogy ez miben lesz más!
Este, lefekvés előtt alkalmazom a Fillerina kétlépcsős kezelését, ami a 12 magas felszívódású hialuronsavat tartalmazó gélből, valamint az utána felvihető hidratáló és tápláló anyagokkal dúsított formulából áll. Az üvegcséken 1-es és 2-es szám jelzi az alkalmazás sorrendjét. Mivel nem alszom sokat, a készítménynek nem sok ideje volt kifejteni hatását, mégis, már az első használat után látványos különbségre ébredtem.
Az év végi hajtás nyomait szinte azonnal eltüntette, a fáradtságból adódó szemkörnyéki árkokat szépen feltöltötte. A következő napokon szinte semmi változást nem tapasztaltam, ám az első teszthét letelte után csodás átalakuláson ment keresztül a kimerült arcbőröm. A szemüveg alatti bőrterület nálam évről évre mélyül azáltal, hogy naponta túlerőltetem a szemem a monitor előtt, elsősorban itt volt látványos a változás.
A szemkörnyéki hámréteg teltebb, frissebb lett, a beesett árok kontúrja felszívódott, mintha ráhúztak volna egy bőrképjavító filtert. Ha fáradt a bőröm, a pórusok mindig láthatóvá válnak, és sokkal szembetűnőbbek, mélyebbek a szájkörnyéki vonalak.
Ilyenkor sötétebb elszíneződések is megjelennek az arcomon, és a gyulladásos bőrhibák szintén felütik fejüket. Mindezektől egy hét után, fokozatosan szabadultam meg, finomabb, rugalmasabb textúrát kapott a bőröm, lágyabb vonásokkal. Egyes foltok megmaradtak ugyan, és a szájkörnyéki élesebb vonalak sem szívódtak fel, de összességében üdébb, fiatalosabb, teltebb lett az arcom, a petyhüdtebb területek pedig feszesebbé váltak.
Két hét letelte után azt láttam a tükörben, hogy a beesett területeknél sikerült elérni némi térfogatnövekedést és feszesedést, amitől egyenletesebb lett az arcfelszín. Pedig folyamatosan a kence jótékony hatása ellen dolgoztam, sok kávé-, ellenben kevés folyadékbevitel, sok rohanás jellemezte a napjaimat. A száj- és orrkörnyéki mimikai barázdák megmaradtak ugyan, de nem annyira mélyek és sötétek, mint korábban, a gyulladásos bőrtünetek pedig apránként lecsillapodtak, elmúltak.
A termék használata elvileg egyszerűnek mondható, de a konstrukciót nem igazán a kapkodó életmódhoz találták ki. Az applikátor valójában egy fecskendő, kis átmérőjű csővel a végén, amellyel megcélozhatók a feltölteni kívánt ráncok, területek. A fecskendezés számomra nem volt túl könnyű feladat, a gél sűrű, folyton levegőt kapott a fecskendő, így többször meg kellett ismételnem az anyag felszívását.
A gélből a kritikus területekre vittem fel egy keveset, az arc- és állcsontra, a szájkörnyéki vonalakra, a szemeket környező bőrre, a szemöldökök között fel-feltűnő, merőleges gondredőkre, valamint az ajkak felületére. A száj esetében igencsak látványos az öregedés, az alsó ajak teltsége megcsappan, redőzött, petyhüdt lesz a bőr, ettől a kontúr elmosódik. Itt és a szemek körül történt az igazi csoda, hiszen az ajkaim visszakapták teltségüket, a szemeim pedig előkerültek a fáradtság mély árkaiból. A nyak és a dekoltázs területein éppúgy érdemes alkalmazni a kezelést.
Bár nappali használatra is javasolt a termék, nálam ez valahogy nem működött. A gél felvitele előtt mindig megittam két pohár vizet, ahogy azt javasolják, az alkalmazása után pedig vártam minimum tíz percet, míg beszívódik. Csak ezután kentem fel a 2-es számú üvegcse koncentrátumát, ami hihetetlenül feszesíti és puhítja a bőrt, de egy vékonyka filmréteget hagy maga után. A sminkelés emiatt macerás lehet, bár megeshet, hogy túl sok kencét tettem fel egyszerre, és inkább ennek köszönhető a dolog. Az éjszaka során ez a filmréteg mindig eltűnt, reggel már nem éreztem az arcomon.
Számomra nagy élmény volt megtapasztalni, hogy két hét leforgása alatt hasonló eredményt tudtam elérni a Fillerina használatával, mint, mondjuk, egy professzionális kozmetikai kezeléssel. A látvány magáért beszél, tehát valóban mélyen felszívódnak és hasznosulnak a hatóanyagok. Apró hibái akadnak még, de ez nem vesz el az eredmény fényéből.
Vivien tapasztalatai
Habár a húszas éveim közepét taposom, és ráncaim még nem igazán vannak, az arcom általában igencsak nyúzott és megviselt. Gyakorlatilag minden nyomot hagy rajta, amit csinálok, vagy éppen nem csinálok. Ha keveset iszom, keveset alszom, vagy olyan dolgokat eszem, amelyeket nem igazán bír el a bőröm, gyors renoválásra van szükség ahhoz, hogy a tükörbe nézve ne egy leharcolt külsőt lássak.
Abszolút a tudatos arcápolás híve vagyok, már évek óta igyekszem a lehető legjobb hatóanyagokkal táplálni a hámrétegem. Kíváncsian vártam, hogy egy minőségi, már-már exkluzív luxuskezelésre hajazó termék mit tud kihozni az egyébként problémás bőrömből.
A Labo Suisse Fillerina Grade 3 termékét próbáltam ki, amelyet kezdeti, finom ráncok esetén célszerű bevetni. A doboz tartalma roppant izgalmas, az egész procedúra pontosan olyan, mint egy menő kozmetikai kezelés. Ami számomra igazán meglepő volt, hogy már pár nap után tapasztaltam némi változást.
Az elmúlt időszak igencsak megviselte a bőrömet, s bevallom, sokszor nem szántam időt az arcápolási rutin minden egyes lépésére. Olykor nem került fel minden termék, amit szerettem volna, ám a Fillerina abszolút orvosolta a problémát. Ami legelőször feltűnt számomra, hogy elképesztően puha és selymes felszínt kaptam eredményül.
A gélállagának köszönhetően már a használat után feszesebbnek, rugalmasabbnak éreztem a bőrömet, azonban a látványos frissüléshez kellett legalább egy hét. Ahogy teltek a napok, egyre inkább fittebbnek, kipihentebbnek tűnt az arcom, amit egyértelműen a krémek számlájára írok.
A Fillerina kéthetes tesztelése után már sokkal feszesebbnek, frissebbnek éreztem a bőrömet, mintha szó szerint feltöltötték volna, de legalább úgy nézek ki, mint aki mindennap két órával többet alszik a szokásosnál.
Az egyetlen problémát számomra a kence felvitele okozta, azonban ezt inkább a saját kapkodásomnak tudom be. A legtöbb reggel és este igencsak rohanós, az időt pedig hajlamos vagyok a bőrápolásra szánt percekből lecsípni. Az applikátoros felvitel éppen ezért számomra kicsit pepecselős volt, a bénázásom ráadásul sokszor még nagyobb bosszúságot okozott, hiszen mindent összekentem a fürdőszobában, amit csak lehetett.
A megfelelő mennyiséget is célszerű kitapasztalni, én hamar rájöttem, hogy inkább kevesebb terméket kenek fel a bőrömre, mert a többletet már nehezen szívja fel. Ez annyiból fontos kérdés, hogy az arckezelés két lépésből áll, s a második adagot akkor érdemes felvinni, amikor az első már kellőképpen beszívódott.
A Labo Suisse Fillerina számomra kellemes meglepetés volt, a bőröm kifejezetten hálás a remek hatóanyagaiért, különösen ebben az időszakban, amikor az időjárás viszontagságaival is meg kell küzdenie.
Amit fontos tudni!
A hialuronsav ugyan kipárnázza, teltebbé teszi a bőrt azáltal, hogy rengeteg vizet képes megkötni, sőt, fokozza a hámréteg természetes nedvességmegtartó képességét, ám ha a megfelelő mennyiségnél kevesebb vizet fogyaszt az ember, a hatása nem lesz látványos. A szervezetben jelen lévő és a kívülről bevitt hialuronmolekulák idővel lebomlanak, ezért csakúgy, mint az arcfeszesítő kozmetikai eljárások és a hialuronsavas feltöltés esetében, az otthoni dermokozmetikai kezelés eredménye sem végleges, viszont hosszan fenntartható, ha az életmód nem ellene dolgozik. A bőr külső és belső hidratálása, megfelelő ápolása továbbra is szükséges. A hialuronsav előnye, hogy számos jótékony reakciót elindít a bőrben, serkenti a szövetek regenerálódását, gyulladáscsökkentő tulajdonsággal rendelkezik, ellenállóbbá teszi a bőrsejteket a szabad gyökökökkel szemben, valamint megteremti a kedvező feltételeket a zavartalan kollagéntermeléshez. Ennek köszönhetően hatása sokáig érezhető!
Képek: Getty Images.
Termékfotók: Retikül.