A régi időkben egy lakodalom előkészületeinél egyértelműen le voltak osztva a feladatok és szerepek az illem szerint. Ezek mára sokat oldódtak, de az esküvő szervezésének még mindig megvannak az íratlan szabályai.

Mind a koszorúslányok, mind a ruhájuk kérdése súrlódási pont lehet, ezért nem árt, ha tisztában vagy vele, hogy manapság mi a szokás ezeket illetően.

Ki fizeti a ruhát?

Régen a tradíció szerint a koszorúslányok ruháját a menyasszony fizette. Ez alapvetően ma is érvényes abban az esetben, ha az ara kéri fel őket a szerepre, és nem maguktól vállalkoznak. Ha egy koszorúslány önként ajánlkozik, automatikusan ő – vagy a családja – fizeti a ruháját.

Szintén a menyasszonynak illik fizetni a ruhát, ha kölcsönzésről vagy formaruháról van szó, ha azonban szabad kezet kapnak a koszorúslányok, és varratásra kerül a sor, már az ő kontójukra megy a dolog.

Persze ezek csak az általános szokások, melyektől ma már nem tilos eltérni, ezért érdemes előre megbeszélni, hogyan szeretnétek rendezni a költségeket, majd ez alapján eldönteni, hogy hány koszorúslány legyen, és kik, valamint milyen legyen a ruha.

Ki állja a koszorúslányok csokrát?

A csokrok esetében már más a helyzet, mint a ruhánál. Itt – attól függetlenül, hogy a ruhát ki fizette – minden esetben úgy illik, hogy a menyasszony családja állja és rendeli meg a koszorúslányok virágcsokrait vagy kardíszeit, melyeknek harmonizálniuk kell a lányok viseletével. Ugyanez igaz a férfiak gombdíszeire, melyeket a koszorúslányok tűznek fel.

  • Megosztás:
hirdetés