Érdemes az esküvőt olyankorra időzíteni, amikor semmi más nincs, és ez nemcsak azért fontos, hogy a jeles eseménynek ne kelljen osztoznia más ünneppel.

Kifejezetten illetlennek számít az alábbi napokra kitűzni a dátumot, és rögtön el is mondjuk, hogy miért. Inkább válasszatok egy sima szombatot!

Karácsony

Karácsonykor mindenki a családjával és a hozzá legközelebb álló emberekkel ünnepel, ezért nem illik keresztülhúzni a násznép meghitt terveit. Talán bennetek fel sem merül ez a gondolat, hiszen ti így is a családotok körében lesztek, de gondoljatok azokra a barátokra, kollégákra, akiknek nem hívtátok meg a szüleit, testvéreit, és az esküvő miatt kénytelenek lennének tőlük távol tölteni az év egyik legnagyobb ünnepét.

Húsvét

Bár manapság már kevesebben tartják olyan szigorúan a húsvéti hagyományokat, sok helyen még mindig nagy családi vagy vallási ünnepnek számít, és nem tudhatod, hogy az esküvői vendégek közül kinek okoz kellemetlenséget, ha erre a napra szól a meghívó. Hasonló okokból a húsvét előtti szombatot sem érdemes megkockáztatni.

Nemzeti ünnepek

Ha a nemzeti ünnep hosszú hétvégére vagy hétköznapra esik, ne ezen a napon esküdjetek, mert ilyenkor nagy valószínűséggel mindenki ki akarja majd használni a soron kívüli szabadságot, és pihenést vagy fontos teendőket tervez. Persze ha a március 15. vagy az október 23. egyébként is szombatra esik, kevésbé jelenthet gondot egy aznapi esküvő.

  • Megosztás:
hirdetés