Március 18-án debütál a Disney Csatorna legújabb és legédesebb sorozata a Dr. Plüssi, amelyben egy hatéves kislány a kertjükben lévő kis faházában segít az elromlott játékoknak és plüssállatoknak meggyógyulni. Abban a pillanatban, amikor felteszi sztetoszkópját, a játékok megelevenednek, a kis doktor pedig felállítja a diagnózist és ellátja nem csak saját, de barátai és szomszédjai beteg játékait is.
A műsor ötlete egy gyakorló anyuka, Chris Nee fejéből pattant ki, aki így akar segíteni asztmás kisfiának leküzdeni félelmét az orvosoktól.
Vadonatúj sorozat a gyermekek játékos oktatására
– Honnan jött a sorozat ötlete?
– Igazából saját gyerekkoromon kívül a fiam is inspirált. Kisgyerekként én is nagyon féltem az orvosoktól, amikor azonban a fiam asztmás lett és elkezdtünk többször kórházba járni, láttam, hogy nem csak ő, hanem a többi gyerek is ezekkel a félelmekkel küzd. Akkor határoztam el, hogy valamit tenni fogok ez ellen.
– Mi inspirált a fiad félelmein kívül?
– Legfőképpen az inspirált, hogy én is, még felnőtt fejjel is félek orvoshoz menni. És természetesen a gyerekkorom. A beszélő plüssfigurák és játékok világát már kiskoromban megteremtettem. Bármit megtettem volna kislányként azért, hogy tudjak beszélgetni a játékaimmal. Ráadásul az anyukámnak egy játékboltja volt, szóval a játékok szeretete valószínűleg egész életemben végig fog kísérni.
– Mi volt a következő lépés?
– Bementem a Disneyhez és felvázoltam az ötletemet, amit azonnal megszerettek. Ezután megbeszéltük a részleteket és nekiálltunk kidolgozni a forgatókönyvet. Végül rátaláltunk Írországban a Brown Bag Films-re, akik segítettek nekünk megvalósítani az ötleteinket.
– A megvalósítás során orvosi és nevelési tanácsadókkal dolgoztatok együtt. Ez az általános eljárás egy animációs sorozatnál?
– A Disney Junior blokkban kizárólag olyan műsorokat szeretnénk sugározni, amelyek valóban tanítják a kicsiket, fejlesztik készségeiket és szociális érzéküket. Minden műsorunknál, főképp a kisiskolásoknak szóló sorozatoknál szakértőket vonunk be az egyes részfolyamatokba, és többek között nevelési tanácsadók véleményét is kikérjük. A Dr. Plüssinél egy egészségügyekben jártas csapat is segített minket, hogy a betegségeket és az orvosi eljárásokat, ha játékos formában is, de pontosan tudjuk bemutatni.
– Mi volt a szakértők véleménye az ötletedről?
– Nagyon támogatnak minket. Ezt a csapatot Hollywood, Health and Society-nek hivják és ők szoktak segítenek abban, hogy a tv képernyőn mindig pontos információk jelenjenek meg a különböző betegségekkel, orvosi eljárásokkal kapcsolatban. Nagyon izgalmas volt számukra ez a munka, hiszen eddig csak felnőtt sorozatokkal dolgoztak, mint a Doktor House vagy a Grace Klinika, és örültek a lehetőségnek, hogy a fiatalabb korcsoportnak is átadhatják tudásukat.
– Mit gondolsz az oktató, fejlesztő sorozatoknak jelentőségéről?
– Úgy gondolom, hogy a Dr. Plüssi nagyon sok fontos leckét tartalmaz, amelyet a gyerekeknek meg kell tanulniuk. De ugyanúgy szórakoztatónak kell lennie és persze fontos a jó sztori is, ami leköti gyerekeket és segít, hogy tényleg le tudják vonni a mese tanulságát. Viszont úgy gondolom, hogy a TV show-knak nem feladatuk helyettesíteni a szülőket és a tanárokat, mivel még mindig az ő feladatuk a legfontosabb üzeneteket átadása.
– Mit üzennél a magyar anyáknak?
– Ez üzenet nem csak a magyar anyáknak szól, hanem minden anyának a világ minden pontján. Segítsenek és szoktassák rá gyerekeiket az egészséges és boldog életre, és segítsenek leküzdeni gyerekeiknek az orvosoktól való félelmeit.