A miniszoknya teltkarcsú alakon is irtó dögös tud lenni, ám nem mindegy, milyen szabással találkozik a széles, kerekded csípő. Ha úgy érzed, a lábad az erősséged, így hangsúlyozd trükkösen!

A teltkarcsúak számára sem tiltólistás darab a miniszoknya, ám nem árt tudnod, hogy még egy ilyen szexi kreáció is sokat ronthat a megjelenéseden, ha olyasmit emel ki, amit épp rejtegetni szeretnél. A mini szó hallatán sokan hajlamosak rögtön a zsebkendőnyi fazonokra asszociálni, pedig nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindent meg kell mutatnia, akár lehajol, akár leül az ember lánya.

Ha széles a csípőd és nagy a feneked, a szoknya hosszát körültekintően érdemes megválasztanod, hiszen a kerek popsi, illetve a kis pocak felvesz valamennyit az anyagból, így egy-egy merészebb mozdulatnál valóban meggyűlhet a bajod a nem tervezett villantással. Vastag combok esetén szintén muszáj fontolóra venni a fazont, hiszen kínos szituációkba keverhet a szoknyád, ha leüléskor egészen a bugyi vonaláig felcsusszan – erre egyébként mindig jó ügyelni, függetlenül attól, kinek milyen széles a combja, vagy a tompora.

Összeállításunkban ellenpéldát is mutatunk, hogy lásd, milyen nagy a különbség miniszoknya és miniszoknya között.

  • Megosztás:
hirdetés