A házasulandók 60%-a pénzre és tárgyi ajándékra egyaránt számít az esküvőn – derült ki a KártyaPláza.hu friss felméréséből.

Minden ötödik pár még az esküvő éjjelén standol, vagyis átszámolja a bevételt. Az étkészlet, a váza és a kávéfőző vezetik a legrosszabb nászajándékok toplistáját. Csak minden harmadik pár éri be pusztán készpénzzel. Száz lagziból mindössze ötnél fordul elő, hogy a házasulók semmilyen ajándékot nem várnak a vendégektől.

A jegyesek harmada 10 és 20 ezer forint közötti összeget remél egy vendégtől, és 20-20% azoknak az aránya, akik 20 és 30 ezer forint között kalkulálnak meghívottanként, vagy épp 10 ezer forintnál is kevesebbre számítanak.

„Ilyenkor is érvényesül az adok-kapok elv: ha olyan embert hív meg a pár az esküvőjére, akinek ő maga is részt vett a lakodalmán, akkor tízből hatan elvárják, hogy nagyságrendileg akkora értékű ajándékot kapjanak, mint amekkorát korábban ők adtak” – jegyezte meg Zettisch Róbert, a KártyaPláza.hu ügyvezetője. Tízből négy pár mondta azt, hogy az esküvő után egy-egy ajándék vagy boríték kibontásakor megfordult a fejében, hogy „tőlük azért többre számítottam”.

A kasszazárás már az esküvő éjjelén megkezdődik

A felmérés tanúsága szerint a vendégek nagyobb összeggel készülnek, mint amire a párok számítanak: 43%-uk 20 és 30 ezer forint közötti értékben ajándékoz, harmaduk pedig 20 ezer forint alatt. „A közeli családtagok esetében tízből egyszer akad egy-egy bőkezű ‘nagybácsi’, aki 80 ezer forint fölött ad az ifjú párnak” – tette hozzá az ügyvezető.

A felmérésből az is kiderült, hogy minden ötödik pár még az esküvő éjjelén leszámolja a bevételt, az ifjú házasok fele pedig legkésőbb másnap reggel nekilát a standolásnak. A lakodalmat szervezők 50%-a úgy kalkulál, hogy a szervezésre fordított költségek egyenlő arányban lesznek a kiadásokkal, így összességében nullában jönnek ki anyagilag. Tíz párból három gondolja úgy, hogy a befolyó hozzájárulások nem fedezik majd a költségeket, a párok 16%-a pedig úgy látja, hogy egy kis plusz is kijöhet a végén.

Étkészlet, váza, kávéfőző és sorsjegy a legutáltabb nászajándék

Bár sokan pénzre számítanak ajándék gyanánt, a párok fele egyáltalán nem jelzi ezt előre a vendégeknek, 15% viszont már a meghívóra ráírja kérését. A vendégek ugyanakkor nem minden esetben érzik ezt illendőnek: tízből négyen gondolják úgy, hogy illetlenség a pár részéről direktben jelezni, hogy pénzt kérnek ajándékba. A nagy többség pedig kifejezetten sértőnek tartja azt, ha a pár a lakodalom egy főre jutó költségét is megosztja a meghívottakkal.

A haszontalan tárgyi ajándékok a legidegesítőbbek a megkérdezett párok fele szerint, főleg, ha azok ismétlődnek is a hozománykupacban. „A legjobban akkor nyúlunk mellé, ha étkészlettel, vázával, kávéfőzővel, sorsjeggyel vagy ágyneművel lepjük meg a házasulandókat. A velünk megosztott beszámolók szerint volt, aki tíz kávéfőzőt kapott nászajándékba, egy másik párnak hat egyforma pohárkészlet jutott” – tette hozzá a szakember.

Persze akadnak extrém esetek is: hozott már a vicces násznép kecskét, több tucat téglát vagy épp végleges szőrtelenítésre feljogosító kupont ajándékba. „Akik nem akarnak készpénzt adni, de nem biztosak benne, hogy konkrétan mire is lenne szüksége a párnak, azok közül tízből hárman ajándékutalvánnyal vagy ajándékkártyával lepik meg őket, melyek szabadon felhasználhatók, akár többféle programra, extrém élményre vagy saját maguk által választott lakberendezési eszközökre.”

A házasulandók körében a legkedveltebb nászajándékok az utazási utalványok, a lakásdekorációhoz, otthon berendezéséhez használható ajándékkártyák és a közös kikapcsolódási lehetőségek. A vendégek fele pedig annak örül a legjobban, ha a pár előre összeállított nászajándéklistával készül.

Leginkább nem várt nászajándékok toplistája:

  1. Étkészlet, pohár- és edénykészlet
  2. Váza
  3. Kávéfőző
  4. Sorsjegy
  5. Ágynemű

Legkedveltebb ajándékok toplistája:

  1. Készpénz
  2. Utazási, szállás-, wellness-utalvány
  3. Lakberendezéshez szabadon felhasználható utalvány
  4. Kikapcsolódás, közös élmény ajándékba, például szabadulószoba, masszázs
  5. Extrémélmény-utalvány, például tandemugrás, helikopteres repülés

Forrás: KártyaPláza.hu

  • Megosztás:
hirdetés