Ez nemcsak egy kedves gesztus vagy példaértékű jó cselekedet a divatház részéről, hanem olyan kezdeményezés, mely mérföldkövet jelent a divat világában.

Képzeld csak el, milyen kihívást jelenthet napi szinten az öltözködés azok számára, akik kerekesszékben ülnek, vagy csak egy ép végtaggal rendelkeznek. Pedig ők is ugyanolyan emberek, mint mások, és nyilván akad köztük olyan, aki nem veti meg a divatot.

Ám hiába szeretnének az aktuális trendek szerint öltözködni, ha nem sok divatmárka gondol rájuk, és most nem csak a próbafülkék akadálymentesítésére gondolunk. Fontos, hogy az általuk viselt ruhák könnyen fel- és levehetőek legyenek, hogy a viselőjüket ne korlátozzák önállóságában, illetve a kényelem sem elhanyagolható szempont.

A Tommy Hilfiger márka 2016-ban hozta létre az első inkluzív ruházati vonalát, mely gyermekek számára készült. Ekkor kezdte meg együttműködését a Runway of Dreams nevű nonprofit szervezettel, hogy közös erővel, a fogyatékossággal élők divatiparba való beilleszkedését segítsék. A divatház 2017-ben felnőtteknek szóló divatcikkekkel bővítette kollekcióját, az idei, harmadik próbálkozás pedig sokkal átfogóbb az eddigieknél.

A női, férfi- és gyermekruházatot is felvonultató repertoárban minden megtalálható: zakókat, nadrágokat, ruhákat, szoknyákat, blézereket és rövidnadrágokat egyaránt felsorakoztat a széles kínálat. A 22 darabos kollekció módosítható, állítható és könnyen kezelhető részletekkel ellátott ruhákat tartalmaz. Reméljük, hogy más márkák is kedvet kapnak ehhez a kezdeményezéshez.

  • Megosztás:
hirdetés