A ruhavásárlás egy teljesen hétköznapi dolog, és senki sem gondolja, hogy lehet rosszul is csinálni – pedig így van.

Amint az ember beteszi a lábát a próbafülkébe, azonnal életbe lép néhány nagyon fontos illemszabály, melyeknek még a létezéséről sem tudnak sokan, pedig alapvető lenne, hogy mindenki betartsa őket. Ezekre kell figyelned, ha ruhát próbálsz!

Ne hagyj rumlit!

Az első és legfontosabb szabály, hogy sose hagyj magad után rendetlenséget a próbafülkében! Az eladók nem azért vannak ott, hogy a vevők után takarítsanak. Ne vigyél be több ruhadarabot a megengedettnél – ha ez a szám nincs feltüntetve, akkor is csak legfeljebb négyet-ötöt tarts magadnál egyszerre. Azokat a darabokat, melyek nem lettek jók, tedd az erre kijelölt helyre, a tőled telhető legrendezettebb módon, ne hagyd a próbafülkében!

Nem kell mindent az élére hajtogatni, hiszen úgysem tudod eltalálni, hogy az adott boltban éppen mi a szabály, de, ha már nem egy kifordított kupacba gyűrve dobod le a ruhát, vagy visszaakasztod a vállfára, az is nagy segítség az eladóknak, hiszen így csak meg kell igazítaniuk.

Ügyelj a higiéniára!

Ne feledd: nem te vagy az egyetlen, aki belebújik ezekbe a ruhákba, és valószínűleg te sem örülnél, ha más trehánysága miatt kellemetlen élményben lenne részed. Soha ne menj izzadtan próbálni, törekedj rá, hogy a lehető legfrissebb legyél!

Ha a sminked véletlenül összekente az anyagot, szólj az eladóknak, hogy kitisztíthassák. Fürdőruhát, body-t, bugyit, melltartót és úgy egyáltalán semmit ne próbálj fel fehérnemű nélkül, hiszen ez megnöveli a fertőzés lehetőségét, és, valljuk be, nem is túl gusztusos.

Figyelj a többiekre!

Ügyelj rá, hogy ne hozz zavarba másokat. Ne parádézz zokniban, cipő nélkül vagy akár fehérneműben az árutérben, ha esetleg nem jó méretet vittél be, és kimész másikat keresni. Ha rájössz, hogy rosszul választottál, öltözz vissza, és úgy távozz a próbafülkéből, még ha két perc múlva vissza is térsz.

Ha a pároddal mész vásárolni, soha ne vidd be magaddal a fülkébe: nyugodtan várja csak meg a függöny vagy az ajtó előtt, amíg átöltözöl, majd ezután lépj ki, ha szeretnéd kikérni a véleményét a felpróbált ruháról.

Ne húzd az időt!

A próbafülkében szorítkozz arra, amiért bementél, és ne ott próbáld meg elkészíteni életed legjobb szelfijét, különösen akkor, ha egyébként is sorban állnak az emberek egy-egy felszabaduló helyiségre várva. Ne szúrj ki a dolgozókkal se, és ne a zárás előtti utolsó percekben érkezz: záróra előtt legalább fél órával menj be, ha tudod, hogy próbálni fogsz, de még jobb, ha ennél is hamarabb érkezel.

  • Megosztás:
hirdetés