Az esküvő az egyik legszebb nap lehet az ember életében, és a legemlékezetesebb is, bár ez nem feltétlenül csak pozitív értelemben igaz. Bizony, az ifjú pár vagy a  szülők sokáig emlegethetik a nagy napot, ami anyagilag iszonyú terhet ró a fiatalokra, a menyasszonytánc ellenére is.

Pedig némi ügyeskedéssel és furfanggal nem kevés, százezrekben mérhető pénzt lehet megspórolni. És még az sem biztos, hogy kevesebb idegeskedéssel jár a dolog.

Esküvő olcsón

Az egyes számú szabály

Az első szabály, melyhez mindenképpen érdemes tartani magatokat, hogy, ha lehet, ne ejtsétek ki a szátokon az esküvő szót. Persze ez nem minden szolgáltatónál megoldható, de, ha nem hófehér tortát akartok, akkor mondhatjátok, hogy szülinapra lesz, ahogy a menyasszonyi csokornál sem kell a virágos orrára kötni, hogy milyen alkalomra szánjátok. Ez füllentésnek tűnhet, de érdekes módon az esküvő szó hallatán minden ár megemelkedik három-négyszeresére, hiába ugyanannyi a befektetett anyag és munkaóra, szóval ez sem tűnik fairnek.

Kérj segítséget!

Az esküvő egy nagy ünnep, így nyugodtan kérhettek segítséget a családtól és a barátoktól. Itt nem pénzről van szó, de például az asztaldíszeket valószínűleg nagyon szívesen legyártják a menyasszony barátnői előző este. A virágpiacon – belépő ellenében – ráadásul olcsóbban is lehet vásárolni.

Ugyanez igaz a dekorálásra is. Az interneten számtalan készítsd magad dekorációs ötlet megtalálható, diy wedding decorations néven kell keresni. Az elkészítéshez szintén fel lehet kérni barátnőket, rokonokat, hidd el, ha némi harapnivalóval és itallal ellátod őket, nagyon jó kis program lesz. Papír- és hobbiboltban mindent megtalálsz, annyi a lényeg, hogy jó alaposan átgondold, mi kell, a ragasztótól az utolsó zsinegig.

Ha van jól sminkelő ismerősöd, nyugodtan felkérheted, hogy készítse el a sminkedet, nem mond majd nemet. A vőfély nagy divat, de csak kevés esetben van ingyen, ráadásul sajnos a legtöbbjük megmaradt az anyós, a friss feleség és egyáltalán a házasság szapulásánál, amin lehet, hogy Józsi bácsi mulatni fog, de az ara nem feltétlenül. Kérjétek fel a vőlegény egyik barátját, hogy koordinálja az eseményeket az este folyamán.

Gondoskodj róla magad!

A vacsorát lehetetlen megoldani belső munkával, és még akkor is érdemes profi catering cégre bízni, ha esetleg valamelyik rokon nagy kertjében lesz a lagzi, bár így is lehet épp eleget spórolni, de csak ötven főnél alacsonyabb létszám esetén.

A vacsora helyszínén kérdezzétek meg, hogy lehet-e apró süteményt vinni, illetve, hogy a röviditalokat hozhatjátok-e ti. Ezt sok helyen megengedik, igaz, valamennyi pénzt kell a felszolgálásért fizetni, de sokkal jobban kijön, ha nem a hely adja a pálinkát például.

Szokás kis köszönőajándékot tenni a teríték mellé, de egyrészt senki nem megy a falnak, ha nem kap ilyet, másrészt, ha csak valami egészen apró, akár ehető dolog az, mindenki boldog lesz.

A ruhán rengeteget lehet spórolni, lehet, hogy, ha varratod olcsóbban jössz ki, mint akkor, ha kölcsönöznéd, de, aki nem vágyik nagy flancra, annak érdemes egy teljesen mezei üzlet kínálatát is átböngészni. Amit lehet, külön vegyél meg, például egy ruhaszalonban valószínűleg többe kerül az ékszer vagy egy cipő, mint egy sima boltban.

A zene sarkalatos kérdés, ha a büdzsétek nagyon kicsi, akkor nem kell ragaszkodni a zenekarhoz, csak a hangfalakról gondoskodni, és összeállíthattok egy tracklistet a régi slágerekkel és a fiatalok kedvenceivel.

Ha nem szeretnél milliókat költeni, akkor, mielőtt belevágtok az egészbe, gondoljátok végig, min lehet spórolni, hogy mennyit szántok rá, és ezt a keretet ne lépjétek túl, mert nagyon könnyen elrepülhet a költségvetés.

  • Megosztás:
hirdetés