Nem tudunk megpihenni és felocsúdni, mert nincs még vége az idióta farmerek mániájának. Újabb és újabb bizarr darabok kerülnek a piacra, de az a legfélelmetesebb, hogy el is fogynak.

Idén versenyt űznek a tervezők abból, hogy ki tud még értelmetlenebb ruhadarabot felkínálni az emberiség számára úgy, mintha nélkülözhetetlen kreációról volna szó, melynek hiányában eddig nem volt világ a világ, és a divat is csak épphogy elnyögdécselt a maga fárasztó útján.

Mindig azt gondoljuk, hogy na, most megvan a nyertes, ennél idiótább farmernadrágot már nem lehet összehozni, sőt, megálmodni sem. Ám rendszerint ilyenkor felbukkan egy újabb versenyző, aki még magasabbra tolja a lécet, vagy ebben az esetben inkább valahová a padló alá.

Szerintünk ennél az új alkotásnál meg is állhatnánk, mert ezt a lécet már nehezen lehet még lejjebb tuszkolni, de biztosak vagyunk benne, hogy ismét akad majd olyan, aki megteszi.

Az új, trendi farmernadrág nekünk rendesen feladta a leckét: elsősorban azért, mert nem igazán tűnik farmernak az a falatnyi anyag, amit felhasználtak hozzá, másodsorban pedig nadrágnak sem neveznénk ezt a furcsa szerzeményt.

Ám, ami még inkább megdöbbentő, hogy az internet megőrül a Fashion Nova bizarr termékéért, és rövid idő alatt elkapkodták az összes méretet belőle, pedig magabiztos módon egy teljes méretsort legyártottak a szóban forgó, nadrágszerű izéből: az XS-től a 3X-ig. Aggodalomra azonban semmi ok, akad még belőle terepmintás, bőrutánzat és sortváltozat is, van miből válogatni.

Azt elképzelni sem merjük, hogy ki hol fogja viselni ezt a szellős kreációt, csak reméljük, hogy valamelyik fesztiválon, esetleg a hálószoba leredőnyözött félhomályában, de semmiképpen sem az utcán.

  • Megosztás:
hirdetés