A szem a lélek tükre, a körülötte lévő ráncok és szarkalábak pedig a mindennapi tusáinkról vagy az elmulasztott bőrvédelemről is tanúskodnak.

A szem környékén található a legkevesebb faggyúmirigy a bőrben, éppen ezért ez a terület szárad ki a legkönnyebben. Mivel meglehetősen vékonyka itt a hámréteg, a legkevésbé ellenálló, ha hideg levegő vagy szél éri. Ám a ráncok kialakulását nem csupán külső tényezők okozhatják, és azt sem jelenthetjük ki teljes magabiztossággal, hogy csak bizonyos kor után jelentkeznek a bőrön barázdák, a természetes öregedési folyamat velejárójaként.

A szarkalábak, a szem alatt húzódó mély árkok lelkünk állapotáról is mesélnek. A szomorúság, a töprengés és a belső vívódás mind lenyomatot hagynak az arcon, éppúgy, mint az éjszakázások. Ám a ráncok a nem megfelelő bőrápolásról is jelzést adhatnak. A száraz bőr ugyanis könnyebben gyűrődik hunyorgáskor, nevetéskor vagy a mindennapi beszéd során. Ezek a vonalkák pedig jobban rögzülnek, ha a bőr nem jut hozzá a regenerálódásához szükséges tápanyagokhoz. Éppen ezért nem mindegy, mivel és hogyan kezeljük ezt a kényes bőrterületet. 

A masszázshoz használhatsz bármilyen növényi olajat, de fontos, hogy magas minőségű, lehetőleg hidegen sajtolt olajat válassz, melybe keverhetsz feszesítő hatású illóolajat. Mindenképpen nedves bőrre vidd fel az olajat, a legjobb, ha ásványvízzel nedvesíted be. 

A rózsa sejtregeneráló, sejtstimuláló hatása már régről ismert, illóolaját pedig évezredek óta fiatalító elixírként tartják számon. Akár szemránckrémmel is végezheted a masszázst. Az Adrienne Feller kréme nem csupán feszesíti a bőrt, hanem hidratálja és regenerálja a szemkörnyéki érzékeny területet. 

Hazánkban egyedülálló, és 100%-ig természetes!

Legjobb tudomásunk szerint hazánkban egyedülállóak az Adrienne Feller márka termékei, melyek prémium minőségű, kizárólag 100%-os tisztaságú és a legmagasabb hatóanyag-tartalmú alapanyagokból készülnek.
Az Adrienne Feller-termékek egyedülállóak az illóolajok és az azokból kiinduló szépségápolási koncepció miatt is, hiszen elgondolásuk nemcsak bőrtípusokon, de érzéseken, lelkiállapotokon alapul.

Ismerd meg a 100%-ban természetes Adrienne Feller luxuskozmetikumokat és a Panarom aromaterápiás illóolajokat!

  • Megosztás:
hirdetés