Csak nemrég hallottam a Shiseido Waso termékcsaládjáról, és nagyon örülök, hogy az egyik hidratáló krémjét kipróbálhattam.

Előfordul, hogy nagyon vágyom egy krémre, mert már a hallottak alapján úgy érzem, szeretné az érzékeny, problémás bőröm. Ugyanez az érzés fogott el, amikor először hallottam a sárgarépasejteket tartalmazó hidratáló kencéről, ami a Shiseido Waso termékcsaládjához tartozik.

Ez a bőrápolásnak egy új formája, amit a tradicionális és a holisztikus japán konyha ihletett, mely nagy hangsúlyt helyez a természetes alapanyagokra. Tulajdonképpen ehető ételekből készült krémekről van szó, melyeket akár otthon, a hűtőnk tartalmából is kikeverhetnénk, de azért nyilván ez nem ilyen egyszerű. Van tofus, sárgarépás, gombából készült és mézes alapú termék is, melyek a bőr különféle hibáit kezelik, és természetes módon állítják helyre az egyensúlyát.

Mivel ősszel és télen az arcbőröm igencsak megbolondul, úgy gondoltam, hogy a sárgarépasejtekből készült, 24 órás hidratáló gélt pont nekem találták ki. Utálom, amikor a nap felénél elillan a hidratáló hatás, és a bőrömön száraz foltok jelennek meg, miközben az alsó rétegekben túlzottan olajos marad. Ezért jó ideje már csak tiszta arcolajat használok, de azt inkább csak estére érdemes felvinni, mert az enyémhez hasonló, kevert típusú, kreol bőrt nappal túlzottan megterheli.

A Waso hidratáló gél könnyű állagú, ennek ellenére nagyon nehezen szívódik fel, nagyjából egy heti próbálgatás után sikerült kitapasztalnom, hogy mennyi elegendő belőle. Az alapos arctisztítás után épp csak egy borsónyit szoktam tenni az ujjbegyem hegyére, amit körkörös, masszírozó mozdulatokkal oszlatok el az arcomon. Egy kis plusz munkát jelent, hogy muszáj ütögető ujjmozdulatokkal meggyorsítani a gél felszívódását, különösen reggel, ha még sminkelni is akar az ember lánya.

Miután jól bedolgozom az arcbőrömbe, rózsavizes arctonikkal átitatott vattakoronggal szedem le a vizesen fénylő felesleget, ami egyébként a felszívódást is megsürgeti, és utána szépen összezárja a pórusokat. Esténként ugyanezt a rituálét követem. Amióta használom, nem húzódik a bőröm, és elkerülnek a vörös, ekcémás foltok, melyek rendszerint a hideg szezonban szoktak jelentkezni nálam. A termék ára 11 ezer és 15 ezer forint között mozog, ami nem egészen baráti, de tényleg használ, és olyan kevéske elegendő belőle, hogy szinte alig fogy.

  • Megosztás:
hirdetés