Idén hetvenéves fennállását ünnepli a Christian Dior divatház, ennek ellenére, szó szerint szürkére, és nagyon komolyra sikeredett az őszi kollekció.

Maria Grazia Chiuri második couture kollekcióját álmodta meg a Dior számára. Most azonban, nem kis feladatot kapott, hiszen idén lett hetvenéves a divatház, ennek tiszteletére pedig, ikonikus gyűjteményeiből nyílt kiállítás a párizsi Musée des Arts Décoratifs-ban.

Az új kollekció szinte teljesen felöleli a múlt klasszikus, időtálló darabjait, és a második világháború utáni Dior munkásságát egészen napjainkig foglalja össze. Komor, szürke, férfiasan nőies darabokkal nyit a gyűjtemény, melyben főszerepet kap a derék hangsúlyozása, ellensúlyozva a maszkulin stílusjegyeket.

Aztán klasszikus fekete-fehérbe, majd bézsbe hajlanak a komor színek, és a nehézkes szövetből készült kosztümöket felváltják a könnyed estélyi ruhák. Egy interjúban Chiuri elmondta, hogy Albert Decaris 1953-as illusztrációja – mely Christian Dior utazásait ábrázolja – mutatott rá arra, hogy a kollekció csak akkor lehet teljes, ha minden országban, mindenféle típusú nőt megcéloz.

 

  • Megosztás:
hirdetés