Kreol, olajos bőrtípushoz remekül passzolnak a Rival de Loop Young paletta krémes állagú pigmentjei. Nem hivalkodó, és nem nehezíti el a bőrt.

Bevallom, nincs nagy összehasonlítási alapom, hiszen korábban nem igazán használtam kontúrtermékeket. Egy hirtelenül jött impulzus vett rá, hogy kontúrpalettát vásároljak, és csupán azért bírt győzedelmeskedni felettem, mert ez a dekorkozmetikum szinte nevetségesen jó árban van a többihez képest.

A színsor első ránézésre töménynek tűnik: azt gondolná az ember, ha mindezt felkeni magára, olyan nehéz, maszkszerű sminket kap, mint egy cirkuszi bohóc, de az eredmény nagyon meglepett. Az első, rózsaszínes kontúrárnyalat kivételével mindegyik passzol a sötét tónusú bőrömhöz. Az is igaz, hogy mértékkel kell felvinni a világos és árnyékoló tónusokat, máskülönben túl nagy kontrasztot képeznek az arcbőrön.

Én kontár módon, ecset nélkül, az ujjam hegyével ütögettem be a bőrömbe leheletfinoman a kontúrrétegeket, és a termék két nagyon előnyös tulajdonságát tapasztaltam meg: kissé olajos, könnyen kenhető az állaga, illetve láthatatlanul simul bele a bőrbe, anélkül, hogy megülne a tágabb pórusokban, apró szarkalábakban. Természetes hatást kelt, és lágy tapintású bőrt varázsol. Igaz, selymes állaga miatt muszáj porpúderrel fixálni, de második használatkor például én már kihagytam az alapozó felvitelének fázisát, rögtön kontúrozással kezdtem, majd egy könnyed réteg matt hatású kompakt púderrel tettem pontot a sminkalapozás végére.

Azon úgyszintén elcsodálkoztam, hogy egész nap kitartott a bőrömön, az árnyékoló nem csomósodott össze a pirosítóval, és nem nehezítette el a sminkemet. Persze a matt hatást nehéz volt egész nap megőriznem a nyári hőségben, de az én olajos bőröm amúgy is hajlamos a csillogásra, ez nem a termék hibája.

Nagyon világos, hófehér bőrön már nehezen tudom elképzelni ezeket az árnyalatokat. Az senkit ne tévesszen meg, hogy úgy néz ki, mint egy vízfesték – lehet, hogy nem túl hívogató a csomagolása, de jó sminkeredményt lehet vele elérni, és ez a lényeg.

  • Megosztás:
hirdetés