Az elmúlt hétvégén került sor a megmérettetésre New Yorkban, és immár megvan az eredmény!

Korábban már beszámoltunk nektek arról, hogy szlovák, cseh és lengyel dizájnerek mellett hat magyar márka tervezője is bemutatkozott New Yorkban, a 2017-es Société Fashion Accelerator Program keretében. Közülük három magyar divattervező került be a győztesek közé: a Grandpa férfi divatmárka tervezője, Nagy Annamari, illetve Szegedi Kata és Tomcsányi Dóri, akik saját márkáikkal a hazai piac meghatározó szereplői. A magyar tehetségeken kívül a Bodymaps nevű lengyel, illetve a Jiri Kalfar és a Laformela nevű cseh márkák képviselői vehetnek részt az egyéves mentorprogramban.

Egy kis szösszenet Szegedi Kata és Tomcsányi Dóri idei tavaszi-nyári kollekciójából

A régió hat kiválasztott tervezőcsapata komoly lehetőséghez juthat: részt vehetnek egy egyéves programban, mely személyre szabott üzleti tanácsadást kínál számukra, valamint segítséget nyújt a nemzetközi piacokon való érvényesüléshez. A mentorok a következő egy évben márkaépítési, üzletviteli, -fejlesztési tanácsokkal látják el a kiválasztott tervezőket, de a kreatív folyamatokba nem szólnak bele.

Szösszenet a Grandpa The Mechanic elnevezésű kollekciójából

A Société Fashion vezetője, Martyna Panczak szerint a győzteseknél három tényező szerencsés együttállásáról beszélhetünk: kreatív design, erős, bővíthető üzleti koncepció és színes egyéniség. Elmondása szerint olyan tervezőket kerestek, akiknek határozott elképzelésük van a jövőbeli fejlődésükről, és olyan termékekkel rendelkeznek, melyeknek művészi háttere és piacképessége egyensúlyban van.

Szegedi Kata

A zsűri tagjainak továbbá azt is meg kellett vizsgálniuk, hogy mely dizájnerek tudnának leginkább élni a program adta lehetőségekkel. Martyna Panczak úgy érzi, jól választottak, és zsűritársaival együtt azon a véleményen van, hogy a hat kiválasztott márka felel meg leginkább ezeknek a szempontoknak.

Nagy Annamari és Tomcsányi Dóri (Tomcsányi Dóri portréját Erdőháti Áron készítette)

 

Tomcsányi Dóri a következőképpen mesélt a döntés után:

A márka pont egy olyan stádiumban van, amikor a továbblépéshez szükségünk van nemzetközi expertek szakértelmére, ezért nagyon örülünk a lehetőségnek, izgatottan várjuk a közös munkát. Sajnos a hazai divatszektor nagyon telített, sokkal több márka van, mint ahány szakember. Ezért egy ilyen lehetőség nagy ugrás lehet egy brand életében, hiszen alkalom nyílik a nemzetközi márkaépítésre. A kis és közepes divatmárkák sikeressége pedig a régió érdeke is. A következő szezonban a kötött és farmertermékeink arányát szeretnénk növelni, a printek pedig még nagyobb hangsúlyt kapnak. A cél egy igazi Tomcsányi-kollekció megalkotása, melynek minden darabjáról felismerhető a márka.

Société Pop Up Store, a Bulletin Sohóban.

A hat kiválasztott tervező mellett a Rienne Creations (HUN), az Odivi (CZ), a Michael Hekmat (PL), az INQ (HUN), a Jurekka (HUN) és a Buffet (SK) nevű márkák mérettettek meg. A tervezők darabjai június 23-ig elérhetőek a Société Pop Up Store-ban, amely New York egyik legfelkapottabb üzletében, a Bulletin Sohóban található.

  • Megosztás:
hirdetés