Természetes, hogy ősszel a szivárványszínű vagy neon árnyalatú ruhák bekerülnek a szekrény hátsó polcaira, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne felvenni egy-egy élénk színű ruhadarabot, sőt, kell is, hogy ne hangoljon le az évszak. Zac Posen őszi kollekciója most nem ezt az elvet követte.

Szürke, barna, fekete

A klasszikus őszi színeket – mint a szürke, a barna és a fekete – is viselheti úgy az ember, hogy azok ne öregítsenek. A ruhadarabjai azonban nem így készültek, az egyszínű, nyakig zárt ruhák merevséget, katonás szigort sugároznak. Talán az alábbi három esetben a szoknyahossz az, ami tompít a hatás élén.

Vannak azonban olyan darabok is az összeállításban, amelyeknél még ez sem menti meg a ruhákat: a fekete, földig érő kabát egy kicsit semmilyen, a sötétkék, önmagában egyébként csinos ruhát pedig elrontja a köpeny. A metálfényű, sellőszabású ruha szintén köpennyel viszont már szinte a ló másik oldala.

A sötét színek és a klasszikus fazonok között találkozhatsz néhány feltűnő darabbal is, Zac Posen élénk színű, habos ruhákat is álmodott, amelyek egy kicsit megtörik a kollekció egyhangúságát.

  • Megosztás:
hirdetés